Befagyott a pilótapiac, még várni kell a nagy bejelentésekre

Vágólapra másolva!
2007.11.16. 23:11
Címkék
A héten Barcelonában megkezdődött a felkészülés a 2008-as Formula-1-es szezonra. Az autókkal már száguldottak a spanyol pályán megrendezett tesztelésen, de a jövő évi csapatfelállásokról az idény végén kialakult homályos kép továbbra sem tisztult.
BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!
BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!
Már lassan egy hónap eltelt az idényzáró Brazil Nagydíj óta anélkül, hogy robbant volna a várva várt bomba a pilótapiacon. Fernando Alonso még mindig nem döntötte el, hogy hol folytzatja pályafutását - legalábbis nem jelentette be -, a McLaren pedig még mindig nem talált társat a kétszeres világbajnok spanyol helyére, Lewis Hamilton mellé.

Jelenleg a Toyota és a McLaren egy-egy autója, valamint a Renault és a Spyker jogutódjaként induló Force India két-két pilótaülése kiadó. A Brazil Nagydíj rajtlistájához képest csupán egyetlen változást jelentettek be hivatalosan, a négyszeres Champ Car-bajnok Sebastien Bourdais a Toro Rosso versenyzője lett Vitantonio Liuzzi helyén.

A Nemzeti Sport szombati számában az egyelőre pangó pilótapiac várható eseményeiről is olvashat, valamint arról, hogyan kerülhet az F1-en kívülre a jelenleg még a McLarennél és a Renault-nál is számításba vett Heikki Kovalainen.
Legfrissebb hírek

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
27 perce

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
28 perce

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
30 perce

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
40 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
1 órája

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik