A menedzsere szerint Kimi Räikkönen 2008-ban még erősebb lesz

Vágólapra másolva!
2007.10.25. 15:12
Ha meglesz ehhez a megfelelő autó, Kimi Räikkönen verhetetlen lesz jövőre – mondta David Robertson, az újdonsült Formula–1-es világbajnok menedzsere. Mint megírtuk, Luca Baldisseri, a Ferrari fő stratégiai vezetője még a Kínai Nagydíj után úgy vélekedett: Räikkönen már a hétszeres világbajnok Michael Schumacherre emlékezteti. Egy biztos: eltartott egy ideig, mire a magának való finn beépült a maranellói csapatba, de amióta ez megvalósult, Räikkönen jobb, mint valaha.
Kimi Räikkönen egyik szenvedélye a versenyzés, a másik… A versenyzésben már feljutott a csúcsra
Reuters
Kimi Räikkönen egyik szenvedélye a versenyzés, a másik… A versenyzésben már feljutott a csúcsra
Kimi Räikkönen egyik szenvedélye a versenyzés, a másik… A versenyzésben már feljutott a csúcsra
Reuters
Kimi Räikkönen egyik szenvedélye a versenyzés, a másik… A versenyzésben már feljutott a csúcsra

David Robertson, Räikkönen menedzsere így vonta meg a végül fényes sikerrel záruló 2007-es idény mérlegét az Autosport.com című internetes szaklapnak nyilatkozva.

„A Ferrari nagy csapat. Annak idején mindenki azt mondta, rossz döntést hoztunk (Räikkönen a McLarent hagyta ott a Ferrari miatt), mi azonban egyedül Jean Todt miatt aggódtunk.

„Feltétlen híve vagyok, és ismerem a munkamódszerét. Keményebben dolgozik, mint bárki más ott fönt.”

Az interjú egyik kulcsmondata ezután hangzott el. Robertson ugyanis a 2008-as idényről kijelentette:

„Ha meglesz ehhez az autójuk (ti.: a Ferrarinak) a következő évre, Kimit nem lehet majd megverni.”

A menedzser arról is beszélt: véleménye szerint pártfogoltja méltóbb volt a világbajnoki címre, mint Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso.

„Ha őszinte akarok lenni, és nem csupán azért, mert a menedzsere vagyok, akkor azt kell mondanom, hogy a legjobb nyert” – fogalmazott.

„Már a korábbi években is nyerhetett volna, ha neem kell annyiszor feladnia a versenyt, az idén pedig, ha nincs az a két műszaki hiba, korábban is megszerezhette volna a címet.”

„A jó hír, hogy ismát van egy nagyszerű brit pilóta, aki egyre jobb lesz de ebben az évben nem érdemelte meg a címet – legalábbis az én olvasatomban” – tette hozzá David Robertson.

Az üzletember úgy véli, az év fordulópontja Räikkönen számára az volt, amikor a Monacói Nagydíj időmérő edzésén nekiment a falnak.

„Ő volt a második fél év embere. Úgy gondolom, Monacóban fordult a kocka. Jóllehet, ott hibázott, már látszott, hogy kezd hozzászokni a gumikhoz, és utána valóban magabiztos volt végig.”

„Elmentünk Kanadából, és arról kezdődően úgy tűnt, minden összeáll” – fűzte még hozzá a brit menedzser.

Így alakultak Kimi Räikkönen eredményei a szerzett pontok tekintetében. Az ábra nagyításához kattintson a kép felületére!
Így alakultak Kimi Räikkönen eredményei a szerzett pontok tekintetében. Az ábra nagyításához kattintson a kép felületére!
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik