Formula–1: Ron Dennist vádolja a kárörvendő spanyol sajtó

2007.10.22. 15:16
A spanyol AS című sportlap „édes vereségnek” nevezte hétfőn Kimi Räikkönen győzelmét és világbajnoki címét, amelyet Lewis Hamilton és Fernando Alonso orra elől hozott el a Formula–1-es világbajnokság utolsó futamán, a Brazil Nagydíjon.

Az AS a fenti szalagcímmel megjelenő címoldalán Fernando Alonso fotóját hozta, amint a kétszeres világbajnok éppen a hatalmas pezsgősüveget tartja a kezében az eredményhirdetés után.

Az újság szintén a nyitó lapon állapította meg, hogy Ron Dennis, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke volt az, hogy „világbajnokot csinált Kimi Räikkönenből”.

A rivális Marca címlapján a következő főcím ordít: „Az évszázad nagy röheje”.

„Sem Hamilton, sem Alonso: a világbajnoki cím Räikkönené és a Ferrarié lett” – írja a tabloid formátumú újság, amely Hamiltonról választott fotót, amint a 22 éves brit újonc lehangoltan veszi tudomásul a vereséget.

Ugyanakkor a Marca szintén megállapítja: „Dennis adta oda a címet azzal, hogy azt a Hamiltont favorizálta, aki nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást”.

Az El Mundo arról is beszámol, hogy azok a Fernando Alonso-szurkolók, akik Oviedóban egy hatalmas kivetítőn nézték a Brazil Nagydíjat, megünnepelték Hamilton vereségét.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
3 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
7 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
15 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01