Hihetetlen izgalmak után Kimi Räikkönené lett a világbajnoki cím

Vágólapra másolva!
2007.10.21. 19:36
A harmadik helyről induló Kimi Räikkönen hibátlan teljesítménnyel nyerte az 58. Formula-es világbajnokság utolsó futamát, a Brazil Nagydíjat és ezzel összetettben is az első helyen végzett. A záró futam előtt éllovas Lewis Hamilton kicsúszásának és korai műszaki hibájának köszönhetően csak a hetedik lett, míg a kétszeres világbajnok Fernando Alonso csak a harmadik helyet szerezte meg Felipe Massa mögött.
Íme a 2007-es világbajnok: Kimi Raikkönen!
Reuters
Íme a 2007-es világbajnok: Kimi Raikkönen!
Íme a 2007-es világbajnok: Kimi Raikkönen!
Reuters
Íme a 2007-es világbajnok: Kimi Raikkönen!

Az 1 pontos előnnyel világbajnok Räikkönen révén nyolc év után ünnepelhetünk finn győztest összetettben: 1999-ben Mika Häkkinen diadalmaskodott. A friss világbajnok pályafutása tizenötödik futamgyőzelmét aratta a száguldó cirkuszban. A világbajnokság dobogósai: 1. Räikkönen 110 pont, 2. Hamilton 109, 3. Alonso 109.

A rajtnál érvényesült a paírforma: a pálya tiszta részéről induló Massa maga mellé engedte Räikkönent, aki be tudott vágni a második helyről startoló Hamiltont. A brit versenyzőt csapattársa, Alonso is megelőzte, majd érthetetlen módon visszatámadott. A 22 éves pilóta a poros részen kicsúszott, majd visszatért, de csak a 8. helyre.

Hamilton néhány körön belül felkapaszkodott a 6. pozícióba, amikor hirtelen lelassult az autója. Úgy tűnt, fel kell adnia a viadalt, de hosszú másodpercek elteltével ismét elindult a McLaren. A brit klasszis azonban visszaesett a 18. helyre, pokolian távolinak tűnt számára a világbajnoki cím megszerzése.

Hamilton azonban ekkor sem adta fel, folyamatosan előzgette az előtte ghaladó lassabb autókat, hiszen legalább az ötösik helyre fel kellett jönnie. A 17. körben már a 11. helyen szágukldott, de 26 mp-re volt a számára „álompozíciót” birtokló Heidfeldtől. Így Räikkönen volt a legesélyesebb a világbajnoki címre, hiszen jóval gyorsabb volt Alonsónál, és biztosnak tűnt, hogy idővel Massa elé, az 1. helyre kerülhet.

A 19. körben Massa kiment kerékcserére és tankolásra, ezzel Räikkönen vette át a vezetést! A következő körben azonban a finn versenyző is meglátogatta a csapatát, hamarosan Alonso és Hamilton is így tett.

A következő körök nem hoztak érdemleges változást, de hamarosan jött az újabb fordulat. Kubica egyre jobban megközelítette Alonsót, majd a 33. körben a célegyenes végén meg is előzte. Ebben a pillanatban már Räikkönen volt a világbajnok, de csak „virtuálisan”!

Hamilton a 37. körben ment ki ismét a boxba, így nyilvánvaló lett, csapata a három kiállásos taktikát választotta. Kubica két körrel később járt újra kerécserén és tankoláson, Alonso visszavetette a harmadik helyet. Hamilton a kilencedik helyen folytatta a száguldást, továbbra is messze volt a világbajnoki címtől.

Közben Räikkönen fokozatosan közelebb került Massához, érett az előzés. A két ferraris második boxkiállása között három kör volt az eltérés, és meg is történt a helycsere! Ezután már „egyszerű” volt a feladat, ebben a sorrendben kellett célba érkeznie Räikkönennek és Massának.

Az utolsó tizenöt kör már nem hozott változást, így az utolsó két futamon remeklő Kimi Räikkönen a sírból hozta vissza a világbajnoki címet, igaz ehhez kellett Hamilton sanghaji és interlagosi hibája és brazíliai balszerencséje is. A Ferrari három év után duplázott ismét a Formula-1-ben: 2004-ben Michael Schumacher nyerte a pilóták összetett versenyét.

BÁLINT ANDRÁS

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 17. FUTAM, 35. BRAZIL NAGYDÍJ

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE:
1. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:28:15.270
2. F. Massa brazil, Ferrari +1.493
3. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes +57.019
4. N. Rosberg német, Williams-Toyota +1:02.848
5. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber +1:10.957
6. N. Heidfeld német, BMW-Sauber +1:11.317
7. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes +1 kör
8. J. Trulli olasz, Toyota +1 kör
9. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault +1 kör
10. K. Nakadzsjma japán, Williams-Toyota +1 kör
11. R. Schumacher német, Toyota +1 kör
12. T. Szato japán, Super Aguri-Honda +2 kör
13. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari +2 kör
14. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda +3 kör

FELADTÁK A VERSENYT: Sutil (28 körrwel a vége előtt), Barrichello (31.), Kovalainen (36), Vettel (37), Button (51), Webber (57), Jamamoto (69), Fisichella (69)

Az 58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

PILÓTÁK
1. K. Räikkönen Finn, Ferrari 110 pont
3. L. Hamilton Brit, McLaren-Mercedes 109
3. F. Alonso Spanyol, McLaren-Mercedes 109
4. F. Massa Brazil, Ferrari 94
5. N. Heidfeld Német, BMW-Sauber 61
6. R. Kubica Lengyel, BMW-Sauber 39
7. H. Kovalainen Finn, Renault 30
8. G. Fisichella Olasz, Renault 21
9. N. Rosberg Német, Williams-Toyota 20
10. D. Coulthard Brit, Red Bull-Renault 14
11. A. Wurz Osztrák, Williams-Toyota 13
12. M. Webber Ausztrál, Red Bull-Renault 10
13. J. Trulli Olasz, Toyota 8
14. S. Vettel Német, Toro Rosso-Ferrari 6
15. J. Button Brit, Honda 6
16. R. Schumacher Német, Toyota 5
17. T. Szato Japán, Super Aguri-Honda 4
18. V. Liuzzi Olasz, Toro Rosso-Ferrari 3
19. A. Sutil Német, Spyker-Ferrari 1
20. R. Barrichello Brazil, Honda 0
21. S. Speed Amerikai, Toro Rosso-Ferrari 0
22. A. Davidson Brit, Super Aguri-Honda 0
23. S. Jamamoto Japán, Spyker-Ferrari 0
24. C. Albers Holland, Spyker-Ferrari 0
25. M. Winkelhock Német, Spyker-Ferrari 0
26. K. Nakadzsima Japán, Williams-Toyota 0

KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 204 pont
2. BMW-Sauber 101
3. Renault 51
4. Williams 33
5. Red Bull 24
6. Toyota 13
7. Toro Rosso 8
8. Honda 6
9. Super Aguri 4
10. Spyker 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik