Felipe Massa végig remekelt, alig közelítették meg a vetélytársak

Vágólapra másolva!
2007.10.20. 16:23
A hazai közönség előtt szereplő Felipe Massa nyerte a harmadik szabadedzést az 58. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíján. A Ferrari versenyzője mögött a pontversenyben éllovas Lewis Hamilton, valamint a harmadik helyen álló Kimi Räikkönen végzett.
Felipe Massa remekelt a harmadik szabadedzésen
Reuters
Felipe Massa remekelt a harmadik szabadedzésen
Felipe Massa remekelt a harmadik szabadedzésen
Reuters
Felipe Massa remekelt a harmadik szabadedzésen

A pénteki nyitányon Kimi Räikkönen és a szabálytalan abroncshasználat miatt több órán át idegeskedő Lewis Hamilton volt a legjobb, már ekkor látszott, az évzáró futam is a Ferrari és a McLaren csatáját hozza. A nyitó napi két „részgyőztes” mellett még Fernando Alonso is reménykedhetett a világbajnoki cím megszerzésében, így óriási küzdelemre volt kilátás.

A harmadik szabadedzésen negyedóra után Jarno Trulli vezetett Ralf Schumacher és Adrian Sutil előtt, de ekkor még csak négyen rendelkeztek értékelhető idővel. A mezőny döntő többsége csak az ellenőrző körön volt túl, de nyilvánvaló volt, hamarosan már igazi csata alakul ki az interlagosi aszfaltcsíkon.

A pontverseny harmadik helyén álló Kimi Räikkönen 1:13,011-gyel mutatkozott be, azonnal az élre került, miközben Lewis Hamilton és Fernando Alonso még a boxban várakozott. Hamarosan Felipe Massa száguldott az élre 1:12,802-vel, míg a kétszeres világbajnok spanyol pilóta 1.13,249-cel került a harmadik pozícióba. Hamilton 1:13,213-mal nyitott, így ekkor mindkét Ferrari a két McLaren előtt volt.

Félórával a leintés előtt Massa 1:12,653-mal szilárdította meg első helyét, míg az ötödik pozícióba Robert Kubica zárkózott fel 1:13,525-tel. Röviddel később David Coulthard került a harmadik helyre, de csak rövid időre.

A második félóra egyértelmű Ferrari-fölényt hozott: Massa 1:12,136-ot repesztett, míg Räikkönen 1:12,358-cal erősítette meg második helyét. Mögöttük Trulli következett 1:12,461-gyel, míg Vettel lett a negyedik 1:12,767-tel. Csak mögöttük jött Alonso 1:12,817-tel, csapattársa, Hamilton pedig mindössze a 14. (!) helyen várta az utolsó perceket.

Három perccel a vége előtt Massa már 1:11,810-nél járt, nagy fölénnyel vezetett csapattársa előtt. Räikkönen 1:11,942-vel válaszolt a kihívásra. Az utolsó pillanatokban azonban jött Hamilton és 1:11,934-gyel került a finn klasszis elé.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 17. FUTAM, 35. BRAZIL NAGYDÍJ

HARMADIK SZABADEDZÉS
1. F. Massa Ferrari 1:11.810 p 22 megtett kör
2. L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:11.934 18
3. K. Räikkönen Ferrari 1:11.942 21
4. M. Webber Red Bull-Renault 1:12.446 14
5. J. Trulli Toyota 1:12.461 23
6. R. Barrichello Honda 1:12.478 24
7. N. Heidfeld BMW-Sauber 1:12.579 25
8. F. Alonso McLaren-Mercedes 1:12.594 12
9. S. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:12.767 18
10. N. Rosberg Williams-Toyota 1:12.823 20
11. V. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:12.893 20
12. G. Fisichella Renault 1:12.913 20
13. J. Button Honda 1:13.015 22
14. R. Schumacher Toyota 1:13.046 23
15. H. Kovalainen Renault 1:13.090 20
16. D. Coulthard Red Bull-Renault 1:13.117 12
17. A. Davidson Super Aguri-Honda 1:13.299 16
18. T. Szato Super Aguri-Honda 1:13.331 16
19. K. Nakadzsjma Williams-Toyota 1:13.474 17
20. R. Kubica BMW-Sauber 1:13.525 14
21. A. Sutil Spyker Ferrari 1:13.684 21
22. Sz. Jamamoto Spyker Ferrari 1:13.872 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik