Felipe Massa rajtol az élről, de az igazi „győztes” Lewis Hamilton

Vágólapra másolva!
2007.10.20. 19:21
Felipe Massa nyerte az időmérő edzést az 58. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíján, de rajta kívül Lewis Hamilton is nagyon boldog lehet, hiszen a második helyre került. Így a pontverseny éllovasa maga mögött tartotta legnagyobb riválisait, Kimi Räikkönent és Fernando Alonsót. Massa egyébként pályafutása kilencedik edzéselsőségét könyvelhette el.
Felipe Massa rajtol az élről
Reuters
Felipe Massa rajtol az élről
Felipe Massa rajtol az élről
Reuters
Felipe Massa rajtol az élről

Az első negyedóra elején Sutil vezetett, majd Coulthard és Webber került az élre. A legjobbak közül Hamilton ment ki először, de 1:13,033-mal csak közepes teljesítményt nyújtott, alig előzte meg az ausztrál pilótát. Fernando Alonso még szerényebb produkciót nyújtott, 1.13,674-gyel csak az ötödik helyre került, és ekkor még vártuk a két ferrarist…

Räikkönen 1:13,06-tal vette át a vezetést, majd Massa remekelt, 1:12,303-mal száguldott az élre. A végén Alonso javított, 1:12,895-tel bejött a brazil klasszis mögé.

A kvalifikáció első szakaszának nagy meglepetését jelentette Kovalainen kiesése.

A következő etap felénél ismét Massának tapsolhatott a közönség: 1:12,374-gyel került az élre, de Alonso sem ment rosszul, 1:12,637-nél állította meg az órát. Räikkönen azonban náluk is gyorsabb volt, 1:12,161-gyel száguldott az élre, majd Hamilton (1:12,296) is megelőzte a Ferrari brazil versenyzőjét.

Az utolsó szakasz elején összeállt a McLaren-Ferrari „vonata: Hamilton és Alonso mögött Räikkönen és Massa haladt. Így értelemszerűen a világbajnoki pontverseny éllovasa érte el a legjobb időt (1.14,377), de nyilvánvaló volt, hamarosan már sokkal jobb eredmény kell az elsőséghez.

Négy perccel a vége előtt Räikkönen 1:12,539-cel vette át a vezetést, majd Massa 1:12,128-cal késztette ünneplésre szurkolóit. A két mclarenes nem veszélyeztette a brazil pozícióját, Hamilton (1:12,410) azonban megelőzte a finn pilótát. Alonso viszont hibázott, 1:12,984-gyel csak az ötödöik lett, Webbertől is kikapott. De még mindenkinek maradt esélye egy újabb gyors körre, fokozódtak az izgalmak!

Massa a legvégén 1:11,931-gyel erősítette meg első helyét, de mögötte Hamilton végzett, vagyis nagy lépést tett a világbajnoki ím felé, hiszen maga mögött tartotta legnagyobb vetélytársait, Räikkönent és Alonsót.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 17. FUTAM, 35. BRAZIL NAGYDÍJ

IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. F. Massa brazil, Ferrari 1:11,931 p
2. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:12,082
3. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:12,322
4. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:12,356
5. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:12,928
6. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:13,081
7. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:13,129
8. J. Trulli olasz, Toyota 1:13,195
9. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:13,272
10. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:13,477
11. R. Barrichello brazil, Honda 1:12,932
12. G. Fisichella olasz, Renault 1:12,968
13. S. Vettel német, Toro Rosso-Ferrari 1:13,058
14. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 1:13,251
15. R. Schumacher német, Toyota 1:13,315
16. J. Button brit, Honda 1:13,469
17. H. Kovalainen finn, Renault 1:14,078
18. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:14,098
19. K. Nakadzsjma japán, Williams-Toyota1:14,417
20. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:14,596
21. A. Sutil német, Spyker Ferrari 1:15,217
22. Sz. Jamamoto japán, Spyker Ferrari 1:15,487
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik