Lewis Hamilton esélyei a legjobbak két futammal a vége előtt

User UserUser User
2007.10.04. 22:37
Jelen állás szerint a világbajnoki címre Lewis Hamilton a legesélyesebb. A brit pilótára már csak a finn Kimi Räikkönen és csapattársa, a spanyol Fernando Alonso lehet veszélyes, ám Hamilton mindkettejüknél kedvezőbb pozícióban várhatja az utolsó két futamot.

A Kínai Nagydíjnak otthont adó sanghaji pálya adottságai a Formula–1 két nagycsapata közül a Ferrarinak kedvezhetnek inkább, a többségében gyors, széles kanyarokban kijöhet az F2007-es aerodinamikai fölénye az alapjában véve lassúbb, de stabilabb McLaren-Mercedesekkel szemben.

A Ferrarinál már csak Kimi Räikkönennek van matematikai esélye a világbajnoki cím megszerzésére, de csak akkor, ha a finn győz, és Hamilton nem szerez pontot Kínában.

Räikkönennek a 2004-es harmadik és 2005-ös második helye után tavaly esélye nyílhatott volna a győzelemre, hiszen a verseny korai szakaszában Alonso mögött a második helyen haladt, ám a McLaren-Mercedese meghibásodott, és fel kellett adnia a futamot.

Hamilton csapattársának, Fernanado Alonsonak is van még esélye a világbajnoki címre, de ahhoz a kínai futamon két pontot rá kell vernie a britre, hogy az idényzáró Brazil Nagydíjon még maradjon matematikai esélye a végső győzelemre.
Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
23 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50