Räikkönen rendkívül szoros csatát vár a pénteki tesztek alapján

2007.09.28. 13:52
Az összetett verseny harmadik helyén álló Kimi Räikkönen rendkívül szoros csatát vár a Ferrari és a McLaren között az 58. Formula-1-es világbajnokság Japán Nagydíján. Erről a pénteki két szabadedzés után nyilatkozott a finn klasszis, aki első és ötödik volt a nyitó napon.
Kimi Räikkönen szoros csatát vár a Japán Nagydíjon
Reuters
Kimi Räikkönen szoros csatát vár a Japán Nagydíjon
Kimi Räikkönen szoros csatát vár a Japán Nagydíjon
Reuters
Kimi Räikkönen szoros csatát vár a Japán Nagydíjon

„A reggeli jó szereplést már kissé bonyolultabb délutáni edzés követte. Ezen a pályán nagyon nehéz feladatot jelent a helyes beállítás megtalálása, főleg az utolsó szektorban. Rendkívül kimerítő a pálya vonalvezetése, de éppen ezért nagy élvezetet is jelent a száguldás” – mondta Räikkönen.

A Ferrari finn ásza az első szabadedzésen 1:19,199-es idővel bizonyult a legjobbnak, majd a folytatásban 1:19,714-gyel lett az ötödik.
„Az autó rendkívül kiegyensúlyozott volt, majd a második gyakorlásra módosítottuk a beállítást, de ez nem hozta meg a várt eredményt. Így visszatértünk a korábbi beállításhoz. Most az a feladat, hogy elemezzük az adatokat, és megtaláljuk az ideális beállítást” – tette hozzá Räikkönen.

A finn klasszis ezután kitért a Japán Nagydíj esélyeire is, vélemény nem is okozhat különösebb meglepetést.

„Korai még részletesebb elemzést tenni, de úgy gondolom, nagyon szoros csata várható a győzelemért” – utalt a Ferrari ásza arra, hogy a második szabadedzésen a McLaren-Mercedes két klasszisa, Lewis Hamilton és Fernando Alonso került az élre.

Kimi Räikkönen hátránya 13 pont az éllovas brit csillaggal szemben, így az utolsó három futamon kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania a világbajnoki cím megszerzéséhez. Ehhez nagy segítséget nyújthat csapattársa, az összetettben 20 pontos hátránnyal negyedik Felipe Massa, aki pénteken a második, illetve a harmadik helyen végzett a Japán Nagydíj első és második szabadedzésén.

„Nagyon nehéz feladatot jelent ezen az érdekes pályán a megfelelő beállítás eltalálása a lassabb középső szakasz és a rendkívül hosszú célegyenes miatt. Reggel nagyon gyorsak voltunk, míg délután már a versenyre alkalmazható beállítást kerestük. Sokat javultunk a nap folyamán, de még rengeteg munka vár ránk” – értékelt a brazil pilóta.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
12 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50