Max Mosley a két versenyzőt, Alonsót és Hamiltont is kizárta volna

2007.09.16. 14:33
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke a McLaren-Mercedes két versenyzőjét, Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont is kizárta volna a 2007-es Frmula-1-es világbajnokságból, lévén mindketten hasznot húztak a Ferraritól megszerzett titkos adatokból. Erről a BBC rádióadásának nyilatkozott az FIA első számú vezetője.
Fernando Alonso tovább harcolhat a világbajnoki címért
Reuters
Fernando Alonso tovább harcolhat a világbajnoki címért
Fernando Alonso tovább harcolhat a világbajnoki címért
Reuters
Fernando Alonso tovább harcolhat a világbajnoki címért
Max Mosley elárulta, a motorsport Világtanács csütörtöki tanácskozásának kisebbségben maradt, így született az a döntés, hogy a McLarent megfosztják idei konstruktőri pontjaitól és 100 millió dolláros pénzbírsággal sújtják.

„Elvettem volna a pontokat Hamiltontól és Alonsótól is, mert feltételezhető, hogy olyan előnyhöz jutottak, amelyhez nem lett volna joguk – kezdte nyilatkozatát Mosley, majd így folytatta: - A bizottság jelentős többsége azonban amellett volt, hogy tartsák meg pontjaikat. Körülbelül öten, többségben ügyvédek, gondolták úgy, hogy őket is meg kell fosztani a pontoktól”.

Az FIA elnöke elmondta, csalódott a határozat miatt, mert úgy gondolja, a Ferrari került hátrányba a kémügy miatt.

„Nem tudhatjuk, mi történt valójában. Lehet, hogy Räikkönen vagy Massa lett volna a világbajnok, ha a McLaren nem jutott volna az információkhoz. Az ügyvédek úgy gondolták, minden pontot el kell venni a versenyzőktől, mert miként adhatjuk át a világbajnoki trófeát olyan versenyzőnek, aki sportszerűtlenül jutott előnyhöz a többiekkel szemben. De a másik oldalon az áll, hogy csodálatos csatát láthatunk Alonso és Hamilton között a világbajnoki címért. Így a szurkolók egy része joggal mondta volna, hogy elrontottunk egy nagyszerű világbajnoki sorozatot. Hiszen nem a versenyzők hibáztak” – szögezte le Mosley.

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK

Legfrissebb hírek

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
Tegnap, 14:20

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51
Ezek is érdekelhetik