A kétszeres világbajnok Alonso jövőre is a wokingiaknál szerepel

2007.09.15. 13:54
Fernando Alonso jövőre is a McLaren-Mercedes versenyzőjeként szerepel a Formula-1-es világbajnokság futamain, nem is tárgyal más csapattal. Ezt Luis Garcia Abad, a kétszeres világbajnok spanyol klasszis menedzsere jelentette ki a BBC-nek.
Fernando Alonso nyilatkozik a második szabadedzés után
Fernando Alonso nyilatkozik a második szabadedzés után
Fernando Alonso nyilatkozik a második szabadedzés után
Fernando Alonso nyilatkozik a második szabadedzés után
„Érvényes megállapodással rendelkezünk. Nem is tárgyalunk senkivel, terveink egyértelműen arra irányulnak, hogy itt folytassa pályafutását” – szögezte le a wokingiak pilótájának képviselője.
Fernando Alonso közelgő csapatváltása heteken át adott témát a nemzetközis sajtónak, maga az érintett sem zárta ki a cserét. A szezon közepén többször is arra panaszkodott, hogy nem érzi tökéletesen magát a McLarennél, úgy érzi, újonc csapattársa, Lewis Hamilton kiemelt segítséget kap.
Az elmúlt hetekben pedig a csütörtökön „lezárult” kémügy kapcsán merült fel, hogy Alonso jövőre ismét korábbi munkaadójánál, a Renault-nál szerepel. Wokingi szerződése ugyanis „engedélyt” ad a távozásra, feltéve, ha a csapat valamilyen módon árt a sportág hírnevének. A botrány eset pedig megfelelő indoknak tűnt, legalábbis a média egy része szerint, ezért árult el fontos titkokat a sztár.

„Ez nem igaz, erre nem volt lehetősége. A tények is azt bizonyítják, hogy nem miatta büntették meg a csapatot, hanem egészen más indokok alapján született a döntés” – jegyezte meg Luis Garcia Abad.

Fernando Alonso szerződése 2009-ben jár le a McLarennél, első szezonjában már négy futamgyőzelmet szerzett. Az összetett versenyben 3 pontos hátránnyal üldözi éllovas csapattársát, Lewis Hamiltont, reális esélyekkel küzd az újabb címvédésért.
Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
21 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08