Százmillió dollárba és a konstrüktőri pontokba került a kémügy

2007.09.13. 19:21
Százmillió dolláros büntetéssel, és a konstruktőri versenyben szerzett pontok elvételével sújtotta a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) tanácsa a McLaren-Mercedes csapatot Párizsban csütörtök este. A La Gazzetta dello Sport sportnapilap kürtölte először világgá, hogy az ügyben hivatalos bejelentés született, 24 órája van Ron Dennis csapatának a fellebbezésre. A konstruktőri versenyben azonnali hatállyal lenullázzák a McLaren-csapat pontszámát, a pilótákat azonban nem szankcionálják, folytatódhat tehát a McLaren-Ferrari rivalizálás, immár a pályán. Amennyiben a BMW csapat nem szerez négy ponttal többet a Ferrarinál a soron következő Belga Nagydíjon, abban az esetben már a következő futam után az olasz istálló "ölébe pottyanhat" a csapatvilágbajnoki cím.

Ron Dennis és a McLaren-csapat körül forró volt a levegő Párizsban
Ron Dennis és a McLaren-csapat körül forró volt a levegő Párizsban
A pénzbüntetés az istálló éves költségvetésének több, mint egy harmadát emészti fel.
A konstruktőri versenyből teljesen kizárták az ezüstnyilakat, hiszen az is biztossá vált, hogy nem szerezhetnek további konstrüktőri pontokat.Ron Dennis csapatfőnök 20:15 órakor rendkívüli sajtótájékoztatón reagált a történtekre.A büntetés súlyosabb is lehetett volna, hisz korábban olasz és spanyol lapok úgy értesültek, a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) kizárhatja a kémbotrányban gyanúsított McLaren-Mercedes csapatot a Formula-1 2007-es és 2008-as szezonjának küzdelmeiből. A meghallgatások kora este véget értek Párizsban, Lewis Hamiltont három órán át faggatták az FIA illetékesei.A tesztpilóta Pedro De La Rosát is több órán át vallatták a kémüggyel kapcsolatos információiról.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
11 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
14 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02