A Ferrari főkonstruktőre az F2007 versenyképességében bízik

Vágólapra másolva!
2007.09.12. 15:33
A hétvégén a Belga Nagydíjjal folytatódik a Formula-1-s világbajnoki sorozat. Az elmúlt hétvégén a McLaren pilótái remekeltek, az Olasz Nagydíjat a világbajnoki címvédő spanyol Fernando Alonso nyerte meg, mögötte csapattársa, az összetett versenyben élen álló brit Lewis Hamilton végzett. A hazai pályán szereplő Ferrari annak ellenére elmaradt a várakozásoktól, hogy a két héttel korábbi Török Nagydíjon kettős győzelmet aratott: Felipe Massa után Kimi Räikkönen érkezett be a célba. Az olasz csapatnál most úgy vélik: elérkezett az idő a visszavágásra.
A Ferrari sikeres Belga Nagydíjjal feledtetné a monzai gyengébb teljesítményt
Reuters
A Ferrari sikeres Belga Nagydíjjal feledtetné a monzai gyengébb teljesítményt
A Ferrari sikeres Belga Nagydíjjal feledtetné a monzai gyengébb teljesítményt
Reuters
A Ferrari sikeres Belga Nagydíjjal feledtetné a monzai gyengébb teljesítményt

Eljött a visszavágás ideje, véli Nikolas Tombazis, a Ferrari főkonstruktőre. A Belga Nagydíjon a szezon két meghatározó csapata folytatja a versengést, de ebből a szakember reményei szerint az F2007 jön majd ki jobban.

„Spa egy tipikusan olyan pálya, ahol az autók ereje dönti el a versenyt - nyilatkozta a szakember. - Összehasonlítva a futamokat, amelyeken mi voltunk az erősebbek, Spaban inkább a kisebb leszorító erő a jellemző, így az autók ki tudják használni gyorsaságukat. A kanyarokban is a magas sebességgel lehet menni, amely jobban igénybe veszi a gumikat, ami viszont számunkra egyértelműen pozitív. Azonkívül a hosszú egyenesekben is ki lehet használni a motor erejének magasabb nyomatékát.”

„Bizakodóan várom a hétvégi futamot, amelyre minden bizonnyal versenyképessé tudjuk tenni az F2007-t. Nem mentünk éppen rosszul a spai teszteken júliusban, de a McLaren és a köztünk mostanra kialakult versenyben roppant nehéz megmondani, hogy az azóta eltelt időben melyikünk tudta a nagyobb javulást elérni. De mindezek ellenére meglehetősen optimistán tekintek a hétvége elé.”

A július közepi spai teszt első napján Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, de a második és a harmadik nap már a Ferrarié volt. Előbb Felipe Massa, majd Kimi Räikkönen bizonyult az aznapi legjobbnak. Alonso a brazil mögött a második, a finn után pedig a harmadik helyen végzett csak.

Azért az jegyezzük meg: erő és gyorsaság tekintetében azért az elmúlt futamok alapján a McLaren sem áll éppen rosszul, sőt minta a Ferrari előtt járna, és bizony Spaban, a teszten a legjobb időt Hamilton érte el, aki 1:46.613 perces köridőt repesztett, míg a brazil 1:46.698-t, a finn pedig 1:47.042-t tudott.
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
6 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
9 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
10 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
11 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
14 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
14 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
19 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
21 órája
Ezek is érdekelhetik