Felipe Massa: Lehet, hogy a több futamgyőzelem sem lesz elég

Vágólapra másolva!
2007.08.31. 10:12
Az éllovas Lewis Hamiltont 15 pontos hátránnyal követŐ, összetettben a harmadik helyen álló Felipe Massa nem tartja elképzelhetetlennk, hogy olyan versenyző nyeri meg az 58. Formula-1-es világbajnokságot, akit megelőz a futamgyőzelmek tekintetében. A Ferrari brazil versenyzője szerint a folyamatos jó szereplés a titka a végső sikernek, a maranellóiak azonban idén már többször „botlottak”.
Felipe Massa reméli, kiválóan szerepel majd a hajrában
Reuters
Felipe Massa reméli, kiválóan szerepel majd a hajrában
Felipe Massa reméli, kiválóan szerepel majd a hajrában
Reuters
Felipe Massa reméli, kiválóan szerepel majd a hajrában

„Most a legjobb négy versenyző egyaránt három győzelemnél jár. Nagyon valószínű, hogy az év végén olyan pilóta lesz a világbajnok, akit valaki felülmúlok a sikerek tekintetében. Persze ez a többiekre is vonatkozik” – írta Massa saját hivatalos internetes naplójában.

A brazil klasszis a szezon elején kétszer is a dobogó tetejére állhatott, de utána többször is balszerencse sújtotta, így törökországi győzelmével szinte az utolsó szalmaszálat ragadta meg. Jól tudja, az utolsó öt versenyen is a lehető legjobb eredményt kell elérnie, és még így sem biztos, hogy megelőzi az idén csak kétszer, műszaki hibák miatt „botló” Hamiltont.

„Tudjuk, hogy most már nem csak a saját kezünkben van a sorsunk. Az egész évben kell jól szerepelni, állandóságra van szükség, mi azonban nem mindig értünk el jó eredményt. De öt verseny még maradt az idei szezonból” – jegyezte meg Massa, utalva a Ferrari műszaki és alkalmankénti vezetői hibáira.
A dél-amerikai versenyző reméli, az isztambuli diadal lökést ad számára. Tavaly szintén megnyerte a Török Nagydíjat, amely után feljavult teljesítménye.

„Ezen a héten egy napot teszteltem Monzában (csütörökön 4. lett az esős napon – a szerk.), jövő héten pedig ugyanaezen a pályán jön a Ferrari hazai versenye. Ez rendkívül fontos állomása a világbajnokságnak” – zárta internetes „nyilatkozatát” Massa.

A Ferrari mérnökei egyébként hetek óta keményen dolgoznak az idei autó fejlesztésén, a tervek szerint az olaszországi és a belgiumi viadalt követő Japán Nagydíjon egy alaposan átalakítt és sokkal jobb aerodinamikai csomaggal szerepel Massa és Kimi Räikkönen. Az autosport.com internetes szakportál úgy tudja, Fudzsiban új vezető- és hátsószárnyat láthatunk a maranellóiak kocsiján.

BELSŐKAMERÁS FELVÉTEL MASSA TAVALYI MONZAI EDZÉSKÖRÉRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik