Ferrari: elfogadhatatlan, hogy nem büntették meg a McLarent

2007.07.27. 11:39
A Ferrari csapata elfogadhatatlannak tartja, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), úgy döntött: nem szab ki semmilyen büntetést a McLaren Mercedesre. Mindezt annak ellenére, hogy bűnösnek találták az istállót, miszerint felhasználta olasz riválisának titkos dokumentációit.
Reuters
Reuters

A FIA a csütörtöki, párizsi tárgyalás után úgy véli, hogy kevés bizonyíték volt arra nézve, amely hitelt érdemlően bizonyítaná, hogy a McLaren előnyt szerzett volna a maranellóiak azon dokumentációiból, amelyet a wokingiak főtervezőjének, Mike Coughlannek a lakásán találtak.

A szervezet azonban ennek ellenére bűnösnek találta az istállót, ugyanis vétett a Formula-1 szabályai ellen.

„A Ferrari tudomásul veszi, hogy a FIA motorsport Világtanácsa bűnösnek találta a McLaren Mercedest” – adta ki az olasz csapat egy közleményben.

„Ennek következtében elfogadhatatlannak tartjuk, hogyha megszegték a sportbeli becsületesség alapelvét, akkor ez miért nem von maga után logikus és elkerülhetetlen retorziót. A csütörtöki döntés törvényessé teszi a tisztességtelen viselkedést a Formula-1-ben.”

A közleményben továbbá a csapat kifejtette, hogy úgy látszik a Világtanács döntése szerint a tiltott módon szerzett információk birtoklása szabályszegés, de semmilyen büntetést nem von maga után

„A tény az, hogy a Vodafone McLaren Mercedes olyan információk birtokában volt, amelyekre csupán véletlenül derült fény, és ha ez nem derül ki, akkor a wokingiak továbbra is használnák azokat. A helyzet azért is nagyon kényes, mert ez egy olyan sportágban történhetett meg, mint a Formula-1, ahol az apró részletek adják a különbségeket.”

„A Ferrari csapata úgy érzi, hogy ez hátrányosan hat a sportág hitelességére. Az ügy folytatódik tovább Angliában, polgári peres eljárás keretein belül, és az olasz bűnügyi hatóságok is tovább foglalkoznak vele.”
Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18