Lewis Hamilton kezdett a legjobban, Kubica újra Massa előtt

Vágólapra másolva!
2007.07.10. 19:10
Az összetettben 12 pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton bizonyult a nyitó nap legjobbjának a Formula-1-es csapatok belgiumi tesztelésén. A McLaren-Mercedes brit versenyzője mögött Robert Kubica és Felipe Massa végzett.
Lewis Hamilton volt a legjobb a nyitó napon
Reuters
Lewis Hamilton volt a legjobb a nyitó napon
Lewis Hamilton volt a legjobb a nyitó napon
Reuters
Lewis Hamilton volt a legjobb a nyitó napon

Karthikeyan vagy Klien helyettesítheti Alberst

Colin Kolles a Formula–1-es Spyker csapatfőnöke szerint elképzelhető, hogy a BMW-Williamsnél tesztpilóta Narain Karthikeyan vezeti majd az istálló másik autóját Adrian Sutil mellett az Európai Nagydíjon, ugyanis a holland istálló a mai napon vált meg Christijan Alberstől.
Az indiai versenyző egyébként korábban, 2005-ben a Jordan pilótájaként már szerepelt a Formula-1-ben, és abban a szezonban öt pontot szerzett az istállónak. Legjobb eredményét pedig az Egyesült Államok Nagydíján érte el azon a bizonyos "csonka" futamon, akkor a negyedik helyen végzett.
Egy másik a csapattól származó információ szerint a Hondánál tesztelő osztrák Christian Klien kerülhet Albers helyére.
Hamilton a vasárnapi silverstone-i futamon a vártnál némileg szerényebb teljesítményt nyújtott, a korábbi versenyekhez képest nagy különbséggel lett „csak” harmadik, pedig a hazai szurkolók győzelmet vártak tőle. A szezont újoncként kezdő 22 éves pilóta ráadásul az élről indult, de versenytempója egyértelműen elmaradt a győztes Kimi Räikkönen és a második helyen célba érkező Fernando Alonso sebességétől.

Kedden azonban a spái pályán kiderült, Lewis Hamilton gyorsan maga mögött tudta a hétvégén történteket, nagy fölénnyel bizonyult a legjobbnak. A wokingi csapat klasszisa egyedüliként került 1:47 perc alá, pedig 83 kört tett meg, vagyis csapata hosszú távú feladatokkal bízta meg.

Robert Kubica teljesítménye is dicséretre méltó, hiszen a Brit Nagydíjhoz hasonlóan ismét maga mögött tartotta Felipe Massát. Igaz, Silverstone-ban igazi versenykörülmények között sikerült a bravúr, míg a tesztelésen „csak” közvetetten, vagyis a számítógépes időmérés alapján, de ez mit sem von le a produkció értékéből.

A tizenegy fős keddi csoportból ki kell még emelni Ralf Schumachert, aki a hétvégi időmérő edzésen már bizonyította, előrelépett a szezon első feléhez képest. Most ugyan jelentősen elmaradt a dobogósok idejétől, de a többieket magabiztosnak mondható különbséggel győzte le. Közvetlenül a német versenyző mögött zárt a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia, aki a Renault néhány területen frissített verziójú autóját használta.

A belgiumi gyakorlás a tervek szerint csütörtökön fejeződik be.

FORMULA-1, BELGIUM, TESZTELÉS

1. L. Hamilton Brit, McLaren-Mercedes 01:46.613 83
2. R. Kubica Lengyel, BMW-Sauber 01:47.059 81
3. F. Massa Brazil, Ferrari 01:47.469 65
4. R. Schumacher Német, Toyota 01:47.878 70
5. N. Piquet jr. Brazil, Renault 01:47.996 52
6. D. Coulthard Brit, Red Bull-Renault 01:48.243 55
7. J. Rossiter Brit, Super Aguri-Honda 01:48.287 65
8. V. Liuzzi Olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 01:49.179 63
9. N. Rosberg Német, Williams-Toyota 01:49.288 60
10. C. Klien Osztrák, Honda 01:49.419 63
11. G. van der Garde Holland, Spyker Ferrari 01:49.712 53
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik