Kettős Ferrari-részsiker, Räikkönen és Massa került az élre

Vágólapra másolva!
2007.07.06. 17:16
Kettős Ferrari-részsikerrel zárult a második pénteki szabadedzés az 58. Formula-1-es világbajnokság kilencedik futamán, a Silverstone-ban zajló Brit Nagydíjon: Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb Felipe Massa és Ralf Schumacher előtt. Az első gyakorlás legjobbja, Lewis Hamilton lett a negyedik, míg csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso még Jarno Trulliótl is „kikapott”.
Kimi Räikkönen nagy fölénnyel nyerte a második szabadedzést
Kimi Räikkönen nagy fölénnyel nyerte a második szabadedzést
Kimi Räikkönen nagy fölénnyel nyerte a második szabadedzést
Kimi Räikkönen nagy fölénnyel nyerte a második szabadedzést

A másfél órás edzés első harmada hozta a legizgalmasabb eseményeket, mivel ezután egy rövid zápor hátráltatta a versenyzőket. Az elején még a McLaren kettőse állt a lista legelején, de a Ferrari-duó ezután bebizonyította, ismét a győzelemre törnek a múlt hétvégi Francia GP után.

Érdekesség, hogy mindössze Räikkönen került 1:21 p alá, pedig Massa két alkalommal is ígéretes részidőket produkált a pálya nagy részében, a hajrát azonban egyszer sem teljesítette tökéletesen.

A második szabadedzés legkellemesebb meglepetését a Toyota szolgáltatta, a régóta küszködő Ralf Schumacher harmadik és Jarno Trulli ötödik pozíciója is elismerésre méltó. Ugyanez vonatkozik a Williams-Toyota kettősére is, Nico Rosberg a 7., míg Alexander Wurz a 8. lett.

A pénteki krónikához tartozik, hogy a Red Bull-csapat bejelentette: jövőre is a David Coulthard-Mark Webber kettős szerepel a futamokon. A 36 éves skót klasszis - aki 1994-ben mutatkozott be az autósport elitkategóriájában és jelenleg a mezőny legidősebb versenyzője - 2004 decembere óta tagja az osztrák csapatnak. A szigetországi pilóta F-1-es pályafutása során 13 futamgyőzelmet aratott.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, KILENCEDIK FUTAM, BRIT NAGYDÍJ

2. SZABADEDZÉS
1. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:20.639 p 35 megtett kör
2. F. Massa brazil, Ferrari 1:21.138 30
3. R. Schumacher német, Toyota 1:21.381 34
4. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:21.381 39
5. J. Trulli olasz, Toyota 1:21.467 35
6. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:21.616 35
7. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:21.619 40
8. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:21.650 37
9. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:22.137 31
10. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:22.143 40
11. H. Kovalainen finn, Renault 1:22.189 42
12. G. Fisichella olasz, Renault 1:22.257 39
13. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:22.372 41
14. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:22.428 23
15. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:22.486 34
16. T. Szato japán, Super Agur-Hondai 1:22.487 38
17. R. Barrichello brazil, Honda 1:22.511 39
18. C. Klien osztrák, Honda 1:22.833 45
19. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:22.840 42
20. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:23.105 35
21. C. Albers holland, Spyker Ferrari 1:23.113 35
22. A. Sutil német, Spyker Ferrari 1:23.720 30
Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik