Massa újabb jó eredményekre hajt a Magny-Cours-i balszerencse után

2007.07.05. 11:01
Felipe Massa úgy érzi, a hétvégi Magny-Cours-i futamon sorozatosan balszerencsés volt, ezért lett „csak” második Kimi Räikkönen mögött, ugyanakkor eltökélten harcol azért, hogy további jó eredményeket érjen el az 58. Formula-1-es világbajnokság további versenyein. A Ferrari brazil pilótája kiemelte, a Francia Nagydíjon tökéletesen működött az autója, így nem is lehet elégedetlen.
A Ferrari kettős győzelmet ünnepelt Franciaországban
www.autosport.com
A Ferrari kettős győzelmet ünnepelt Franciaországban
A Ferrari kettős győzelmet ünnepelt Franciaországban
www.autosport.com
A Ferrari kettős győzelmet ünnepelt Franciaországban

„Néhány nap már eltelt Magny-Cours óta és továbbra sem mondhatom azt, hogy boldogtalan lennék a második hellyel, noha a futam nagy részében én haladtam az első helyen – kezdte nyilatkozatát a dél-amerikai versenyző, majd így folytatta: - Örülök annak, hogy hozzájárulhattam a Ferrari kettős győzelméhez, ez először történt meg, mióta Kimi a társam. Az viszont kissé csalódottá tett, hogy nem én álltam az élen a futam végén.”

Massa a szombati időmérő edzés utolsó szakaszában előzte meg az addigi két etapot megnyerő Lewis Hamiltont, így az élről várhatta a vasárnapi rajtot. Pozícióját meg is őrizte egészen a második boxkiállásig, amely után csak finn csapattársa mögé tért vissza, a leintésig meg is maradt a sorrend.

Minden tökéletesen alakult a hajráig, amikor Kimi volt a szerencsésebb. Időnként ez is előfordul. Már az időmérőn is ő volt a szerencsésebb, korán ment ki a pályára, így még egy plusz kört is megtehetett. A rajtnál is mázlija volt Hamilton megelőzésénél, majd azzal is ő nyert, hogy én beragadtam a forgalomba. Ezért nem nyerhettem, pedig egész hétvégén én voltam a leggyorsabb, megnyertem az időmérőt és enyém volt a futamon a legjobb köridő is” – emlékezett a Francia Nagydíjra a pontverseny harmadik helyén álló Massa.

A brazil versenyző hozzátette, a győzelem elmaradása nem keserítheti el, mivel a kettős győzelemmel a Ferrari jelentősen csökkentette hátrányát a McLarennel szemben.

„Az újabb jó eredmények elérésére kell figyelnünk a szezon végéig” – zárta mondandóját Felipe Massa.

A száguldó cirkusz idei sorozata a hétvégi Brit Nagydíjjal folytatódik.
Legfrissebb hírek

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
12 órája

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
14 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
15 órája

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
17 órája

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
20 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
2026.06.11. 21:58

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
2026.06.11. 19:23

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
2026.06.11. 17:48
Ezek is érdekelhetik