Ferrari: ezentúl már jobban kell „újrarajtolnia” Kimi Räikkönennek

2007.04.17. 15:28
Mario Almondo, a Ferrari technikai vezetője szerint Kimi Räikkönennek javítania kell a biztonsági autós szakasz utáni teljesítményén az 58. Formula-1-es világbajnokság következő futamain, mert a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíjon ezen a területen elmaradt a várakozásoktól. A maranellói istálló szakembere szerint a finn versenyző ugyanis tökéletes technikai hátteret kapott a szahíri futamra, ennek ellenére az időmérő edzésen és a GP-n is elmaradt csapattársától, Felipe Massától.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Szerintem ezen a téren jobban kellene végeznie feladatát” – szögezte le Almondo a Gazzetta dello Sport-nak adott nyilatkozatában.

Räikkönen a vasárnapi futam rajtja után nem bírt a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, el kellett engednie vetélytársát. Majd akkor sem villogott, amikor a start utáni baleset miatt beküldött safety car a 3. körben elhagyta a pályát, több mint 2 mp-es hátránnyal tudta követni a közvetlen élcsoportot. Így esélye sem volt az újraindulásnál az előzésre.

Pedig a Ferrari technikai igazgatója szerint – a két McLarennel ellentétben – Räikkönen kocsija kiváló állapotban volt, semmilyen technikai hiba nem akadályozta a száguldást. A jobb boxstratégiának köszönhetően a finn versenyző végül Alonso elé került, de a wokingiak másik pilótáját, Lewis Hamilton már nem tudta legyőzni.

„Jónak és különösen rossznak sem értékelném Räikkönen hétvégi szereplését” – jegyezte meg Almondo.

Érdekesség, hogy Stefano Dominecali sportigazgató némileg vitába szállt a technikai főnökkel.

„Nem lehetünk elégedetlenek azzal a pilótával, aki holtversenyben vezeti a világbajnokságot. Ő még új fiú a Ferrarinál, még tart a beilleszkedési időszaka. Szerintem nagyszerűen érzi magát nálunk, s mi is elégedettek vagyunk eddigi teljesítményével” – mondta Dominecali.
Legfrissebb hírek

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
2026.03.15. 00:17

Törlik a versenynaptárból a bahreini és a szaúdi Formula–1-es futamot – sajtóhír

F1
2026.03.13. 16:48

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik