Hamilton: Nem volt hibátlan a gyors köröm, de csodás az eredményem

Vágólapra másolva!
2007.04.14. 16:08
Lewis Hamilton őszintén elismerte, hibázott az utolsó gyors körében, amelynek eredménye alapján a rajtrács második helyét foglalhatja majd el az 58. Formula-1-es világbajnokság vasárnapi Bahreini Nagydíján. A McLaren-Mercedes brit tehetsége azonban így is csodálatosnak nevezte pozícióját.
Lewis Hamilton őszintén elismerte, nem volt hibátlan az utolsó gyors köre
Reuters
Lewis Hamilton őszintén elismerte, nem volt hibátlan az utolsó gyors köre
Lewis Hamilton őszintén elismerte, nem volt hibátlan az utolsó gyors köre
Reuters
Lewis Hamilton őszintén elismerte, nem volt hibátlan az utolsó gyors köre

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Két F-1-es futammal a hátam mögött jöttem a harmadik versenyre, így lenyűgöző, hogy az első sorba kerültem – kezdte nyilatkozatát Hamilton, majd hozzátette: - Pedig el kell ismernem, nem remekeltem az utolsó gyors körben, az időmérő edzés korábbi szakaszaiban jobb teljesítményt is nyújtottam”.

A fiatal brit pilóta elárulta: nagyon megerőltető volt az időmérő, mindent bele kellett adnia.

„Főleg az utolsó körben. Már az első kanyarban időt veszítettem, majd a 13. kanyarban szintén hibáztam. Ezt a változékony széljárás számlájára írom” – jegyezte meg a wokingiak reménysége.

Lewis Hamilton a korábbi két futamon, Ausztráliában és Malajziában is a 4. helyről startolt, s végül a 3., illetve a 2. pozíciót szerezte meg. Most még kedvezőbb lehetőség előtt áll, s a brit versenyző reméli, vasárnap ismét szép sikert érhet el.

„Nyugodt vagyok, egyelőre minden olyan természetesnek tűnik. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, s jól szerepelhetek. Magammal és a csapattal is elégedett vagyok. Persze, egyértelmű, hogy holnap nehéz feladatunk lesz. Az első kanyar különösen trükkös, ott sok minden eldőlhet” – zárta nyilatkozatát Lewis Hamilton.

EMLÉKEZTETŐ
58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 3. FUTAM, 4. BAHREINI NAGYDÍJ

AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS SORRENDJE
Helyezés Versenyző Nemzetiség/csapat 1. szakasz 2. szakasz 3. szakasz
1. F. Massa brazil, Ferrari 1:32,443 1:31,359 1:32,652
2. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:32,580 1:31,732 1:32,935
3. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:33,161 1:31,812 1:33,131
4. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:33,049 1:32,214 1:33,192
5. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:33,164 1:32,154 1:33,404
6. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:33,348 1:32,292 1:33,710
7. G. Fisichella olasz, Renault 1:33,558 1:32,889 1:34,056
8. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:33,496 1:32,808 1:34,106
9. J. Trulli olasz, Toyota 1:33,218 1:32,429 1:34,154
10. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:33,349 1:32,815 1:34,399
11. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:33,759 1:32,915
12. H. Kovalainen finn, Renault 1:33,467 1:32,935
13. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:33,299 1:33,082
14. R. Schumacher német, Toyota 1:33,923 1:33,294
15. R. Barrichello brazil, Honda 1:33,776 1:33,624
16. J. Button brit, Honda 1:33,967 1:33,731
17. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:33,984
18. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 1:34,024
19. S. Speed amerikai, Toro Ross-Ferrari 1:34,333
20. A. Sutil német, Spyker F1-Ferrari 1:35,280
21. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:35,341
22. C. Albers holland, Spyker F1-Ferrari 1:35,533
Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34
Ezek is érdekelhetik