A Renault-főnök nem akar jósolgatni

2007.01.22. 14:04
Az élcsapatokban történt nagy változások miatt lehetetlen feladatot jelent az 58. Formula-1-es világbajnokság végeredményének megtippelése. Ezt Pat Symonds, a Renault motorokért felelős vezetője jelentette ki.

„Nézzünk szét a csapatoknál: hatalmas változások történtek. Emberemlékezet óta nem jelentett olyan nehéz feladatot az eredmény megtippelése, mint idén. Ráadásul én nem is vagyok híve az idényelőtti jóslatoknak, mert ez mindig nehézséget okoz” – jelentette ki Symonds.

A Renault-vezető nyilatkozatát közlő autosport.com emlékeztetett arra, hogy a Toyota kivételével minden F-1-es csapat új versenyzővel vagy versenyzőkkel, abroncsszállítóval vagy motorral kezdte a felkészülést az 58. világbajnokságra.

A legutóbbi két sorozat legjobb pilótái közül a címvédő Fernando Alonso a Renault-tól a McLaren-Mercedeshez, míg Kimi Räikkönen a wokingiaktól a Ferrarihoz igazolt.

A hétszeres világbajnok, tavaly ezüstérmes Michael Schumacher pedig befejezte sikerekben gazdag F-1-es pályafutását. A Renault a finn Heikki Kovalainen, míg a McLaren a brit Lewis Hamilton „révén” újoncot is mélyvízbe dob a márciusban Ausztráliában kezdődő szezonban.

„Nagyon optimisták vagyunk, tudjuk, milyen céljaink vannak a stabilitás terén. Persze realisták maradtunk, hiszen idén kevesebbet tesztelünk, mint az elmúlt években, így kevesebb tapasztalattal kezdjük az idényt. Azt azonban már sokszor hangoztattam, hogy relatív dolgot jelent a versenyképesség megítélése, hiszen eredményeink a többiektől is függnek” – zárta mondandóját a Renault-szakember.

A francia istálló a múlt héten már tesztelte idei autóját, amelynek hivatalos sajtóbemutatóját szerdán tartják Amszterdamban.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
4 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
Tegnap, 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
Tegnap, 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik