Hamiltonnak gyorsan bizonyítania kell!

Vágólapra másolva!
2007.01.12. 11:43
Lewis Hamilton ugyan eleinte „türelmi időt” kap a szurkolóktól, de az év végéig mindenképpen bizonyítania kell rátermettségét, ha nem szeretne a kritikák kereszttüzébe kerülni. Ezt Damon Hill, a Formula-1-es világbajnokság 1996-as győztese mondta a McLaren-Mercedes újoncáról, kiemelve, hogy a brit autósport egyik legnagyobb reménységének követnie kell Ayrton Senna, Alain Prost és Michael Schumacher példáját.
Reuters
Reuters

„Az emberek hagynak majd mozgásteret, kifutási időt az első hat hónapban. Ha a szezon végén nem múlja felül legalább egy területen Alonsót, akkor majd jönnek a kérdések: Hol van, hová tűnt a csiszolatlan gyémánt? „ – mondta Hill.

Az autósport korábbi klasszisa el is árulta, hogy kiket kellene „utánoznia” a Renault-tól igazolt kétszeres világbajnok Fernando Alonso csapattársának.

„El kell fogadni, hogy az olyan nagy pilóták, mint Michael Schumacher, Alain Prost vagy Ayrton Senna is azonnal letették a névjegyüket, berobbantak a sportág élvonalába. Azonnal gyorsak voltak, gyorsan lehagyták csapattársaikat. Nem hinném, hogy Lewis Hamilton alábecsülné ezt a kihívást, szerintem jól tudja ezt, s tiszteli is a rá váró feladatot. Persze lesz lehetősége a tanulásra, de csak rövid ideig” – tette hozzá Damon Hill.

A napokban a Formula-1 egyik „nagy öregje”, David Coulthard hangot adott kételyeinek Hamiltonnal kapcsolatban, úgy vélte, túl korán dobták a mélyvízbe a McLarennél. Damon Hill azonban éppen az ellenkezőjét állítja.

„Lewisé a jövő. Éveken át tagja lesz a Formula-1 mezőnyének, s reméljük, hogy sikeresebb lesz, mint David volt, s több jó lehetőséghez jut. A GP2-es sorozat győzteseként már bizonyított, jól készítették fel az F-1-re, ebben nagy segítséget nyújtott Ron Dennis és a McLaren is” – zárta mondandóját Damon Hill.
Legfrissebb hírek

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
3 órája

A McLaren a legrosszabb péntekjén van túl – a Mercedes meglepetést okoz Kanadában?

F1
2025.06.14. 11:08

Verstappen kiszállt a bajnoki küzdelemből? A Ferrarinak át kellene állnia 2026-ra?

F1
2025.06.12. 16:20

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
2025.05.30. 21:16

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

A McLaren kitart az egyenlőség mellett; a Red Bull óvatos – felpörgetik a kötelező kerékcserék a Monacói Nagydíjat?

F1
2025.05.22. 16:11

A McLaren különleges autófestéssel készült a Monacói Nagydíjra – képek

F1
2025.05.22. 11:00
Ezek is érdekelhetik