Häkkinen csütörtökön tesztel Barcelonában

2006.11.29. 16:02
Csütörtökön szenzációs visszatérésre kerül sor a barcelonai Formula-1-es pályán: Mika Häkkinen ugyanis tesztel a McLaren-Mercedesszel. Így Michael Schumacher és Jacques Villeneuve F-1-es visszavonulása, valamint Fernando Alonso még élő Renault-szerződésének kikötése, vagyis az év végéig szóló „McLaren-munkatilalom” ellenére láthatnak világbajnokot a résztvevők.
Mika Häkkinen öt év után vezet ismét F-1-es autót
Mika Häkkinen öt év után vezet ismét F-1-es autót
Mika Häkkinen öt év után vezet ismét F-1-es autót
Mika Häkkinen öt év után vezet ismét F-1-es autót

Häkkinen szerepvállalásáról az elmúlt hetekben számos találgatás látott napvilágot, a wokingiak azonban mindig élesen cáfolták a híresztelést. Az autósport elitkategóriájának 1998-as és 1999-es bajnoka a napokban szimulátoron már „gyakorolt”, s kedden a csapat bejelentette, hogy szerdán megérkezik a katalán fővárosba. Ma délután pedig az is kiderült, hogy a legutóbbi szezonban a német túraautós-bajnokságban (DTM) száguldó sportember élesben is teszteli a McLaren autóját.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy ismét kipróbálhatom a McLaren-Mercedes kocsiját, s ismét elkötelezhetem magam a csapattal” – mondta a finn pilóta, aki a 2001-es Japán Nagydíj óta nem ült Formula-1-es konstrukcióban.

Mika Häkkinen elárulta, az elmúlt években is nagy érdeklődéssel követte szeretett sportága életét, s idén Interlagosban érzett először komoly késztetést arra, hogy ismét autóba üljön.

Megmaradt a szurkolók szeretete
Megmaradt a szurkolók szeretete

„Az elmúlt napokban sok időt töltöttem a McLaren-Mercedes főhadiszállásán: Wokingban többször teszteltem a szimulátort. Nagyon várom már, hogy lehetőséget kapjak az MP4-21 kódjelő autó vezetésére. Szeretném megköszönni Ron (Dennisnek) és Norbert (Haugnak) az újabb esélyt” – jelentette ki a 38 éves, kétszeres Formula-1-es világbajnok.

Ron Dennis csapatfőnök örül annak, hogy Mika Häkkinen csütörtökön ismét a csapat kocsijával szerepel majd.

„Boldogok vagyunk, hogy lehetőséget adhatunk Mikának, aki nagyon várja már, hogy ismét Formula-1-es autót vezethet” – jelentette ki a McLaren-főnök.

Ron Dennis úgy véli, hogy Häkkinen szereplése révén sok hasznos tapasztalatot szerez az istálló.

„De jelenleg nem tervezzük, hogy Mika szóhoz jutna további tesztelésen” – zárta mondandóját Ron Dennis, de ez még nem zárja ki a folytatást.

PARÁDÉS DUPLA ELŐZÉS A 2000-ES BELGA NAGYDÍJON: HäKKINEN VS. M. SCHUMACHER ÉS ZONTA

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Rendkívül fáj” – Piastri a rajtrácsig sem jutott el hazai közönség előtt

F1
2026.03.08. 14:25

A mostani valóban a Ferrari éve lehet? Van visszaút az Aston Martin számára?

F1
2026.03.02. 16:08

A Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat – McLaren

F1
2026.02.25. 11:34

A Ferrari és a Red Bull a mezőny élén? Az Aston Martin sereghajtó? – számokban az első bahreini teszt

F1
2026.02.16. 17:42

A bahreini teszt után bohózatba illően sztárolják egymást az F1-es élcsapatok

F1
2026.02.15. 10:11

Megérkezett a címvédő McLaren 2026-os versenygépe, az MCL40-es – videó

F1
2026.02.09. 16:34
Ezek is érdekelhetik