Alonso: Az egyéni cím a fontosabb!

Vágólapra másolva!
2006.10.20. 09:02
Fernando Alonso szerint a Renault-nak elsősorban azt kell előtérbe helyeznie a Formula–1-es Brazil Nagydíjon, hogy ő, Alonso megszerezze a világbajnoki címet. Mindez at jelenti, hogy a 25 éves címvédő szerint ennek érdekében akár a konstruktőri koronát is fel kell áldoznia a francia istállónak.

FERNANDO ALONSO SZUZUKAI GYŐZELME

FERNANDO ALONSO SZUZUKAI GYŐZELME


Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
Fontosabb az egyéni világbajnoki cím a Renault-nak, mint az, hogy megnyerje a a gyártók pontversenyét – derül ki Fernando Alonso Brazil Nagydíj előtti nyilatkozatából.

A téma azért érdekes, mert Alonsónak egyetlen pont is elegendő ahhoz, hogy megvédje címét, míg a konstruktőröknél azonban a Renault előnye csak kilenc pont, így ott könnyen fordulhat a kocka.

A Ferrari minden kockázatot nyugodtan bevállalhat Interlagosban, hiszen Michael Schumacher és a maranellóiak a veszett fejsze nyele után kapnak, Alonsónak azonban az is elég, ha csak nyugodtan végigautózza a versenytávot. Ebben az esetben viszont a Renault könnyen elveszítheti a vb-aranyérmet a gyártók között.

"Az egyéni bajnokság a fontos, nem csak nekem, mindenkinek (a csapatnál)" – hangsúlyozta a spanyol klasszis a csütörtöki interlagosi sajtótájékoztatón.

"Kínától kezdődően mindannyian érzékelhetjük ezt, elég, ha csak az autópályák melletti táblákat figyeljük. Csak Michael Schumacher és Alonso fotóit láthatjuk a képeken, a Ferrari és a Renault logóit azonban nem" – érvelt tovább.

"Azt hiszem, az emberek arra emlékeznek, hogy ki a világbajnok és hogy milyen autóban ül. De nem gondolom, hogy fel tudják idézni tíz év múlva, ki nyerte meg a címet a gyártók között."

Szavazás

Ön szerint ki nyeri a Brazil Nagydíjat?

Írja be az itt látható számot!
Ismeretes: Alonso 2007-ben már a McLaren-Mercedes versenyzője lesz, ezért felvetődött: a Renault azért szeretné mindenképpen megszerezni a konstruktőri világbajnoki aranyat, mert különben a spanyol magával viszi az 1-es rajtszámot Wokingba, és ezt nem szeretnék. Alonso ezt ostobaságnak tartja.

"Persze, hogy fontos a másik pontverseny is, de szerintem én és a csapat is tudja, melyik a fontosabb. Ezért elsőként az egyéni címet akarjuk megszerezni" – szögezte le.

"Ha sikerülne a csapatot is hozzásegíteni a végső győzelemhez, az a következő évre a pénz, a mezőnyben elfoglalt helyzet és a márkaimázs szempontjából jó volna, de meglátjuk."

Fernando Alonso tavaly éppen Interlagosban szerezte meg élete első világbajnoki címét, és most ismét itt koronázhatják meg (vagy ellenkező esetben itt veszíthet el mindent).

"Egészen különleges lesz, ha sikerül ismét itt megnyernem a vébét – mondta. – Akkor is különleges élmény lesz, ha itt veszítem el. Ha az utolsó versenyen veszíted el a bajnokságot, azt nehéz lesz valaha is elfelejteni."

2006 BRAZIL NAGYDÍJ – AZ UTOLSÓ CSATA (BEHARANGOZÓ)


A BRAZIL NAGYDÍJ PROGRAMJA

PÉNTEK:
1. szabadedzés 16:00
2. szabadedzés 19:00
SZOMBAT:
3. szabadedzés 16:00
időmérő edzés 19:00
VASÁRNAP:
Brazil Nagydíj 19:00
IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS
Péntek csendes eső 17 Celsius-fok
Szombat szórványos eső 20 Celsius-fok
Vasárnap felhőátvonulások 21 Celsius-fok
A BRAZIL NAGYDÍJ GYŐZTESEI AZ UTOLSÓ KÉT ÉVTIZEDBEN:
Győztes Pole pozíció Leggyorsabb kör
1983 Nelson Piquet Keke Rosberg Nelson Piquet
1984 Alain Prost Elio de Angelis Alain Prost
1985 Alain Prost Michele Alboreto Alain Prost
1986 Nelson Piquet Ayrton Senna Nelson Piquet
1987 Alain Prost Nigel Mansell Nelson Piquet
1988 Alain Prost Ayrton Senna Gerhard Berger
1989 Nigel Mansell Ayrton Senna Ricardo Patrese
1990 Alain Prost Ayrton Senna Gerhard Berger
1991 Ayrton Senna Ayrton Senna Nigel Mansell
1992 Nigel Mansell Nigel Mansell Ricardo Patrese
1993 Ayrton Senna Alain Prost Michael Schumacher
1994 Michael Schumacher Ayrton Senna Michael Schumacher
1995 Michael Schumacher Damon Hill Michael Schumacher
1996 Damon Hill Damon Hill Damon Hill
1997 Jacques Villeneuve Villeneuve Villeneuve
1998 Mika Häkkinen Mika Häkkinen Mika Häkkinen
1999 Mika Häkkinen Mika Häkkinen Mika Häkkinen
2000 Michael Schumacher Mika Häkkinen Michael Schumacher
2001 David Coulthard Michael Schumacher Ralf Schumacher
2002 Michael Schumacher Juan Pablo Montoya Juan Pablo Montoya
2003 Giancarlo Fisichella Rubens Barrichello Rubens Barrichello
2004 Juan Pablo Montoya Rubens Barrichello Juan Pablo Montoya
2005 Juan Pablo Montoya Fernando Alonso Kimi Räikkönen
----
AZ ELSŐ SZABADEDZÉS EREDMÉNYE:
1. K. Räikkönen finn McLaren 1:13,764 5 kör
2. A. Davidson brit Honda 1:13,902 32
3. A. Wurz osztrák Williams 1:13,922 25
4. S. Vettel német BMW 1:14,204 29
5. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:14,237 5
6. J. Button brit Honda 1:14,487 4
7. J. Trulli olasz Toyota 1:15,159 25
8. N. Jani svájci Scuderia Toro Rosso 1:15,159 25
9. R. Barrichello brazil Honda 1:15,661 6
10. M. Ammermüller német Red Bull 1:15,711 22
11. R. Schumacher német Toyota 1:16,168 6
12. T. Szato japán Super Aguri 1:16,534 16
13. E. Viso venezuelai Spyker MF1 1:16,737 32
14. S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso 1:17,047 14
15. V. Liuzzi olasz Scuderia Toro Rosso 1:17,311 8
16. Sz. Jamamoto japán Super Aguri 1:17,388 14
17. F. Montagny francia Super Aguri 1:17,744 6
18. N. Heidfeld német BMW idő nélkül 1
19. R. Kubica lengyel BMW idő nélkül 1
20. C. Albers holland Spyker MF1 idő nélkül 1
21. T. Monteiro portugál Spyker MF1 idő nélkül 1
22. D. Coulthard brit Red Bull idő nélkül 1
23. R. Doornbos holland Red Bull idő nélkül 1
24. G. Fisichella olasz Renault idő nélkül 1
25. F. Alonso spanyol Renault idő nélkül 1
26. M. Schumacher német Ferrari idő nélkül 0
27. F. Massa brazil Ferrari idő nélkül 0
28. M. Webber ausztrál Williams idő nélkül 0
29. N. Rosberg német Williams idő nélkül 0
A MÁSODIK SZABADEDZÉS EREDMÉNYE:
1. A. Wurz osztrák Williams 1:12,547 perc 33 kör
2. A. Davidson brit Honda 1:12,643 37
3. S. Vettel német BMW 1:12,870 33
4. J. Trulli olasz Toyota 1:13,483 21
5. J. Button brit Honda 1:13,485 13
6. M. Schumacher német Ferrari 1:13,713 15
7. R. Schumacher német Toyota 1:13,765 22
8. F. Montagny francia Super Aguri 1:13,792 20
9. K. Räikkönen finn McLaren 1:13,803 8
10. F. Alonso spanyol Renault 1:13,820 16
11. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:13,926 16
12. G. Fisichella olasz Renault 1:14,053 17
13. R. Barrichello brazil Honda 1:14,434 17
14. M. Ammermüller német Red Bull 1:14,436 31
15. T. Monteiro portugál Spyker MF1 1:14,468 18
16. R. Kubica lengyel BMW 1:14,510 15
17. F. Massa brazil Ferrari 1:14,561 15
18. N. Heidfeld német BMW 1:14,793 13
19. M. Webber ausztrál Williams 1:14,839 15
20. E. Viso venezuelai Spyker MF1 1:14,972 26
21. T. Szato japán Super Aguri 1:15,023 27
22. C. Albers holland Spyker MF1 1:15,086 21
23. N. Rosberg német Williams 1:15,124 14
24. D. Coulthard brit Red Bull 1:15,214 21
25. V. Liuzzi olasz Scuderia Toro Rosso 1:15,737 22
26. S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso 1:15,855 28
27. N. Jani svájci Scuderia Toro Rosso 1:15,868 22
28. R. Doornbos holland Red Bull 1:16,251 8
29. Sz. Jamamoto japán Super Aguri 1:18,321 9
----
A Renault közvetlenül az első szabadedzés előtt kicserélte a motort Fernando Alonso autójában.

A címvédő és a vb-pontversenyben vezető istálló vezetői a gyár főhadiszállásán, Viryben elvégzett fékpados tesztek eredményei után határoztak úgy, hogy átemelik az egyik tartalékautóban lévő motort az eredetileg beépített erőforrás helyére.

Mivel a cserét még a szabadedzés előtti utolsó pillanatokban végrehajtották, Alonsónak természetesen nem kell büntetésre számítania.

A spanyol pilóta az utolsó futam előtt 126 ponttal áll az összetett pontverseny élén, és tíz ponttal előzi meg Michael Schumachert. Alonso mindenképpen megvédi világbajnoki címét, ha pontot szerez, ellenkező esetben csak akkor, ha Schumacher nem nyeri meg az interlagosi viadalt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik