Formula-1: a McLaren még nem döntött, indítja-e Hamiltont Interlagosban

2006.10.07. 13:29
A McLaren-Mercedes Formula–1-es istálló a jövő heti, jerezi tesztek után dönti el, lehetőséget ad-e Lewis Hamiltonnak a Brazil Nagydíjon Pedro de la Rosa helyett.
Lewis Hamilton először szeptember 19-én Silverstone-ban tesztelte a McLaren-Mercedest
Lewis Hamilton először szeptember 19-én Silverstone-ban tesztelte a McLaren-Mercedest
Lewis Hamilton először szeptember 19-én Silverstone-ban tesztelte a McLaren-Mercedest
Lewis Hamilton először szeptember 19-én Silverstone-ban tesztelte a McLaren-Mercedest

Bár a wokingiak vezetői továbbra is úgy vélik, túl sok előnnyel nem járhat, ha a 21 éves brit pilóta már az idén bemutatkozik a száguldó cirkuszban, mégis látni akarják, hogy teljesít a spanyolországi gyakorlásokon a GP2 versenysorozat idei bajnoka.

Ron Dennis csapatfőnök ugyanakkor kijelentette:

"Nem az ennek a tesztnek a célja, hogy értékeljük Lewis vezetői képességeit. Szeretnénk, hogy egy más típusú pályán nagyobb távolságokat tehessen meg az autóval, és hogy olyan dolgokat tanuljon, amelyek számunkra a Brazil Nagydíj szempontjából fontosak. Egyelőre nincsen döntés, amint lesz, azonnal tájékoztatást adunk."
Legfrissebb hírek

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
2 órája

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
6 órája

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
9 órája

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
Tegnap, 20:12

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
Tegnap, 18:05

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
Tegnap, 16:55

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
Tegnap, 14:35

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
Tegnap, 12:23
Ezek is érdekelhetik