Robert Kubica: Mindenki láthatta, jó vagyok!

Vágólapra másolva!
2006.09.11. 09:41
Címkék
Robert Kubica néhány hét alatt meghódította hazája, Lengyelország sportimádó közvéleményét, mindezt jól mutatja, hogy a kezdeti visszafogott értékelések után a vasárnapi Olasz Nagydíjon elért 3. helyét kitörő örömmel fogadta mindenki, az újságok címoldalon foglalkoznak a bravúrral, s az elektronikus média is nagy terjedelmen köszöntötték a krakkói hőst. A mértékadó napilap, a Gazeta Wyborcza interjút is közölt a BMW-Sauber versenyzőjével, aki növekvő önbizalommal, de továbbra is szerényen tekint a Formula-1 világára.
Robert Kubica remekül versenyzett Monzában
Reuters
Robert Kubica remekül versenyzett Monzában
Robert Kubica remekül versenyzett Monzában
Reuters
Robert Kubica remekül versenyzett Monzában

„Nem tudom, hogy ezt az eredményt tekinthetem-e pályafutásom legnagyobb sikerének, hiszen már arattam nagy győzelmeket. Nem tudom, hogy mi volt a kulcsa a monzai futamnak: talán, az, hogy mindenki láthatta, jó versenyző vagyok!” – mondta Robert Kubica, aki a Magyar Nagydíjon indult először az F-1-ben, az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve helyére ült.

A GW szerzője – sokak véleményét ismételve – kiemelte a monzai futam rajt utáni pillanatait, amikor Kubica csapattársát, Nick Heidfeldet is megelőzve tört az élbolyba. A varsói napilap ezt azt a manővert nagyszerűnek ítélte, de a pilóta szerényen csak ennyit mondott:

„Nagyszerű? Nem így fogalmaznék: egyszerűen észrevettem a lehetőséget és kihasználtam. Nick ugyanis kissé lesodródott, mert Michael Schumacher kiszorította, én pedig ezt látva nagyobb tempóra váltottam. Emellett az is lényeges volt, hogy kiválóan ismerem a monzai pályát, már többször indultam itt versenyen. Tudtam, hogy éppen az első kanyarkombináció a legfontosabb, s ide nem lehet teljes gázzal érkezni. Persze a futam hajrájában is fontos események történtek, hiszen Alonso motorja váratlanul megadta magát, s ki kellett kerülnöm a pályára folyt olajfoltokat. Felipe Massának ez már nem sikerült tökéletesen, ezért csak kisebb gumisérüléssel tudta megúszni az ütközést. Amikor láttam, hogy már egyikük sem jelent veszélyt rám, akkor el kezdtem óvni a motort, hiszen még a következő versenyen is ezt kell majd használnom” – árult el vasárnapi „titkokat” a 21 éves lengyel pilóta.

Robert Kubica arról is beszélt, hogy legtitkosabb álmaiban sem remélt dobogos helyezést Monzában, hiszen mindössze harmadik Formula-1-es nagydíján állt rajthoz.

„Azt azonban már az időmérő edzés után tudtuk, hogy jó gumikat választottunk, s a Török Nagydíjon megtanult leckét hasznosítottuk. Isztambulban rosszul döntöttünk, most azonban kiválóan. Persze így is tréfának tartottam, amikor a monzai rajt előtt Mario Theissen csapatfőnök odajött hozzám és azt mondta: dobogós leszek” – jegyezte meg Kubica.

A lengyel reménység első kelet-európaiként állt dobogóra az autósport elitkategóriájában, de vasárnap Monzában szinte minden Michael Schumacherről szólt. A hétszeres világbajnok diadalmaskodott az Autodromo Nazionalén, így összetettben 2 pontra megközelítette a címvédő Fernando Alonsót. Az „igazi nagy hír” azonban az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatóra maradt, a Ferrari sztárja ugyanis bejelentette, a szezon végén visszavonul.

„Nem hiszem, hogy most arról lehetne beszélni, hogy most már a fiatalok veszik át az uralmat a Formula-1-ben. Nem a kor a legfontosabb az F-1-ben, hiszen bizonyos szint után behatároltak a versenyzők lehetőségei. Szerény képességű pilóta sohasem lesz eredményes, még akkor sem, ha gyors autóba ülhet. Persze fordítva is igaz: kiváló versenyző is eredménytelen lesz egy lassú kocsiban”- szögezte Kubica.
Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
33 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
40 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
42 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
43 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
53 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
57 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik