Formula-1: Alonso örül a pihenőnek

2006.08.16. 11:01
Címkék
Fernando Alonso örül annak, hogy a másfél héttel ezelőtti Magyar Nagydíj után nyári pihenőt tartanak a Formula-1-es csapatok. Az érvényes szabályok szerint az augusztus 25-27-i isztambuli futamig tesztelni sem szabad.

„Mindenkinek szüksége volt a szünetre. A versenyzők, a mérnökök és szerelők, s a vezetők is örömmel veszik a szünetet. Szükségünk van erre a pihenőre” – mondta a Renault spanyol klasszisa.
A tavalyi világbajnok, s az idei pontversenyben is éllovas pilóta kiemelte: mozgalmas hetek után jött a három hetes szünet. Alonso szerint ennek elegendőnek kell lennie a folytatásra.

A klasszis szerint a jövő hétvégi Török Nagydíj már beilleszkedett a Formula-1 világába, noha csak másodszor rendezik meg.

„Olyan, mintha Spaban vagy egy másik régi pályán versenyeznénk” – jegyezte meg Alonso.

A Renault csillaga 5 futammal a befejezés előtt 10 ponttal előzi meg legnagyobb és egyetlen igazi ellenfelét, a hétszeres világbajnok Michael Schumachert.
Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
26 perce

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
36 perce

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
1 órája

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
1 órája

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
1 órája

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik