Szerződést bontott Villeneuve a BMW-vel

Vágólapra másolva!
2006.08.07. 13:07
Címkék
Ahogyan az várható volt, a BMW-Sauber Formula-1-es csapata szerződést bontott Jacques Villeneuve-vel. Az idény hátralévő futamain, ahogyan már a Magyar Nagydíjon is, a lengyel Robert Kubica helyettesíti majd, s lesz a német Nick Heidfeld csapattársa.

Az 1997-es kanadai világbajnok az előző, Német Nagydíjon csúszott ki, s szenvedett balesetet. Ezt követően még kedden is fejfájásra panaszkodott, ami után a BMW-Sauber csapat vezetősége úgy döntött, hogy a Hungaroringen a csapat eddigi tesztpilótája, a lengyel Robert Kubica helyettesíti majd.

A döntést követően – na meg azt a pletykát, hogy lehet, hogy ez a helyettesítés az év végéig szól - Villeneuve úgy nyilatkozott, hogy így már nem érez elég motivációt ahhoz, hogy a hátralévő öt futamon is a csapat rendelkezésére álljon.

Ez után közös megegyezéssel szerződést bontott a két fél. Az idényből hátralévő öt futamon Kubica lesz majd a csapat másik pilótája a német Nick Heidfeld mellett, aki a Hungaroringen mutatkozott be a Formula-ben, méghozzá nem is akárhogyan. Az időmérő edzésen kilencedik lett, s a versenyen végül hetedikként ért célba, ám végül kizárták, mert autója két kilóval könnyebb volt a megengedettnél.

A Magyar Nagydíjon a másik BMW-s, Nick Heidfeld a dobogó harmadik fokára állhatott, s ez volt a csapat idei első dobogós helyezése, amely 26 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőrök versenyében. Mindenképpen érdekes, hogy a csapat akkor érte el idei legjobb helyezését, amikor a korábbi világbajnok, Villeneuve - aki az idén hét pontot szerzett – nem indult.

Villeneuve amúgy a hírek szerint az amerikai Nascar sorozatban versenyez majd jövőre, míg Kubica nagy valószínűséggel a következő idényben is a BMW egyik pilótája lesz.
Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
4 perce

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
9 perce

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
21 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
23 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
24 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
37 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
45 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
55 perce
Ezek is érdekelhetik