Francia Nagydíj: Schumacher bízik benne, hogy folytatódik a diadalmenete

Vágólapra másolva!
2006.07.16. 16:39
Címkék
Michael Schumacher pályafutása során nyolcadszor nyerte meg a Formula–1-es Francia Nagydíjat, és bízik abban, hogy a Ferrari képes lesz tartani jelenlegi remek formáját. Az olasz istálló autói jelenleg gyorsabbak a Renault-nál, a hétszeres világbajnok német pilóta azonban még mindig 17 ponttal van lemaradva az összetett pontversenyben az éllovas Fernando Alonso mögött.
Michael Schumacher ennek a győzelmének is éppen úgy örült, mint az ezt megelőző 77-nek
Reuters
Michael Schumacher ennek a győzelmének is éppen úgy örült, mint az ezt megelőző 77-nek
Michael Schumacher ennek a győzelmének is éppen úgy örült, mint az ezt megelőző 77-nek
Reuters
Michael Schumacher ennek a győzelmének is éppen úgy örült, mint az ezt megelőző 77-nek

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
„Jó rajtoltunk, és ettől kezdve a magunk versenyét futottuk” – mondta a 37 éves klasszis, aki a száguldó cirkusz történetében először volt képes arra, hogy egyazon nagydíjat nyolcszor megnyerjen.

„Nem voltak pontos elképzeléseink arról, hogy hogyan teljesítünk majd a futamon, mert a szombat reggeli problémák miatt nem sikerült túl sok kört megtennünk. Ennek ellenére az autó, a gumik és az egész ’csomag’ csodálatosan működött.”

„Sajnálom, hogy Felipe nem tudta megőrizni a második helyet, de ismét mind a ketten ott voltunk a dobogón, és ezzel fontos pontokat szereztünk” – tette hozzá Schumacher, aki ma 150. alkalommal állhatott fel a dobogóra.

„Ez a mostani forma az, amire a következő versenyeken is szükségünk van, hogy tovább tartson a sorozatunk. Nyilvánvaló, hogy a bajnokság egyre inkább azon múlik, ki milyen ütemben tud fejlődni.”
Legfrissebb hírek

Bundesliga: simán nyert otthon a Leverkusen

Német labdarúgás
5 perce

NB I: Ferencvárosi TC–ZTE FC

Labdarúgó NB I
20 perce

Serie A: egy találat is elég volt a győzelemhez a Romának, kétgólos hátrányból jött vissza a Cagliari

Olasz labdarúgás
28 perce

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
28 perce

Osztrák hokiliga: két góllal vezetett, de szétlövésben kikapott az FTC a Bolzanótól

Jégkorong
31 perce

A Loki öt góllal küldte haza a helyzetek sorát elpuskázó Újpestet

Labdarúgó NB I
44 perce

NB II: újra vezet a Honvéd, előnyben a Csákvár és a Misleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
46 perce

NB II: Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
48 perce
Ezek is érdekelhetik