Spanyol Nagydíj: Alonso áradozik, Fisichella panaszkodik

2006.05.12. 17:28
Címkék
Problémamentes napról számolt be a világbajnok Fernando Alonso a Formula–1-es Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzései után. A délutáni tréningen a harmadik legjobb időt autózó pilóta és csapattársa, Giancarlo Fisichella elsősorban azon dolgozott, hogy a Michelin által Barcelonába szállított kétfajta gumikeverék közül kiválasszák a megfelelőbbet a vasárnapi versenyre.
Fernando Alonso
Fernando Alonso
Fernando Alonso
Fernando Alonso

„Fantasztikus érzés Barcelonában versenyezni – nyilatkozta Alonso. – Miután hónapokon át teszteltünk itt üres lelátók előtt, azt hiszem, nem csak én, de a többi pilóta is nagyon élvezte, hogy szurkolók is vannak a pálya körül.”

„Nem hiszem, hogy a pénteki napon bármely más pályán ilyen lelkesek a nézők, mint ma itt, Barcelonában. Csodálatos érzés volt látni őket a pálya körül. Ami a munkát illeti, minden rendben volt. Kipróbáltuk a gumikat, és nem volt semmi gond, mert nagyjából ugyanazokat az eredményeket kaptunk, mint korábban, a tesztek során.

„Már nagyon várom az időmérő edzést és a vasárnapi versenyt, és remélem, örömöt tudok szerezni a szurkolóknak.”

Egészen máshogy értékelte a helyzetet Alonso csapattársa, Giancarlo Fisichella (7.), aki szinte csak panaszkodott.

„Nem volt egy tökéletes nap, úgy látom, még rengeteget fejlődhetünk. Nem mondanám, hogy valami fantasztikus az autó. A tesztekhez képest a pálya nagyon csúszik, a tapadás elég alacsony. A kocsi egyensúlya jó, ettől függetlenül holnap növelnünk kell a tapadást.”
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
38 perce

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
1 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
1 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
1 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik