F1: Briatore szerint a Renault profitál a gumiszabályok változásából

2005.11.27. 15:37
Címkék
Flavio Briatore, a Renault Formula1-es csapatának vezetője a kerékcserékről szóló 2006-os szabályváltozások elsősorban a McLaren-Mercedest érintik hátrányosan.
Flavio Briatore jósolgat, az élet pedig majd választ ad a jövendöléseire
Flavio Briatore jósolgat, az élet pedig majd választ ad a jövendöléseire
Flavio Briatore jósolgat, az élet pedig majd választ ad a jövendöléseire
Flavio Briatore jósolgat, az élet pedig majd választ ad a jövendöléseire

Mint ismeretes, a Nemzetközi Automobil-szövetség a 2005-ös szezont követően úgy döntött, hogy jövőre újra engedélyezi a gumicserét a futamokon. Több megfigyelő szerint ez a Ferrari és a Bridgestone malmára hajthatja a vizet.

"Noha megnyertük a világbajnokságot, elég bátrak voltunk ahhoz, hogy támogassuk a változásokat" – mondta a világbajnok Renault első embere, Flavio Briatore, aki amondó: a módosítások a sportág érdekeit szolgálják, és a segítségükkel a francia csapat legnagyobb ellenfele, a McLaren fölé kerekedhet.

"Azért adtuk a beleegyezésünket, mert a Formula–1-nek akartunk jót, még akkor is, ha ebből előnyt kovácsolhatunk a McLarennel szemben, amely jobban ki tudta használja a puha Michelin abroncsokat, mint mi" – magyarázta az olasz vezető.

"Azt azonban nem hinném, hogy a Bridgestone-gumikat használó Ferrari és a Toyota ezzel előnybe kerül" – vélekedett Briatore, aki a világbajnok Fernando Alonso menedzsere is egyben.
Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
5 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
5 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
5 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
6 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
6 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
6 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik