Bahreinben lesz a 2006-os idénynyitó

2005.10.26. 16:43
Címkék
Bahreinben kezdődik a 2006-os Formula1-es szezon, amely ezúttal is 19 futamból áll majd. Erről döntött mai ülésén Rómában a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) autósport-világtanácsa. A sorozat március 12-én kezdődik Szahírban.
Helyi rajongója is szép számmal akad a Formula–1-nek a szultánságban
Helyi rajongója is szép számmal akad a Formula–1-nek a szultánságban
Helyi rajongója is szép számmal akad a Formula–1-nek a szultánságban
Helyi rajongója is szép számmal akad a Formula–1-nek a szultánságban

A Bahreini Nagydíjat a Malajziai Grand Prix követi majd a versenynaptárban egy héttel később, azaz március 19-én, majd következik az Ausztrál Nagydíj április 2-án.

Mint ismeretes, a melbourne-i futam az utóbbi esztendőkben – egészen pontosan 1996 óta – az idénynyitó verseny volt a száguldó cirkuszban. Az, hogy most más helyre került a naptárba, a jövő évi Brit Nemzetközösségi Játékoknak köszönhető, amelyet márciusban rendeznek meg a Victoria állam fővárosában.

A Formula–1-es programba tavaly felvett Bahreini Nagydíj szervezői elmondták, örülnek a világtanács döntésének. Mártin Whitaker általános igazgató így nyilatkozott:

"Az első verseny mindig jelentős érdeklődést vonz, hiszen ezen láthatják először a nézők az új csapatokat, a versenyzőket, bemutatkoznak a motorok és az új szabályok."
A versenynaptár:
Bahreini Nagydíj március 12.
Malajziai Nagydíj március 19.
Ausztrál Nagydíj április 2.
San Marinó-i Nagydíj április 23.
Európai Nagydíj május 7.
Spanyol Nagydíj május 14.
Monacói Nagydíj május 28.
Brit Nagydíj június 11.
Kanadai Nagydíj június 25.
Egyesült Államok Nagydíja július 2.
Francia Nagydíj július 16.
Német Nagydíj július 30.
Magyar Nagydíj augusztus 6.
Török Nagydíj augusztus 27.
Olasz Nagydíj szeptember 10.
Belga Nagydíj szeptember 17.
Japán Nagydíj október 1.
Kínai Nagydíj október 8.
Brazil Nagydíj* október 22.
* – A Brazil Nagydíjnak egyelőre még nincsen szerződése
Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
3 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
3 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
4 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
4 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
5 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
5 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik