El: Havertz utolsó meccse? A Bayer edzője nem várt választ adott

Vágólapra másolva!
2020.08.11. 09:18
null
Talán nem túlzás kijelenteni: annál, hogy Kai Havertz a Heraclesbe igazol, még annak is nagyobb az esélye, hogy marad a Leverkusennél (Fotó: AFP)
A Bayer Leverkusen hétfőn 2–1-re kikapott az Internazionalétól a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében, ezzel befejeződött számára a 2019–2020-as idény. Ezért aztán nem kizárt, hogy a németek fiatal sztárja, Kai Havertz az utolsó mérkőzésén lépett pályára leverkuseni színekben. A témaérzékeny újságírók természetesen rá is kérdeztek a 21 éves futballista jövőjére Peter Bosznál, a Bayer vezetőedzőjénél, aki humoros válasszal igyekezett lehűteni a kedélyeket.


Kai Havertz az utolsó mérkőzését játszotta a Leverkusenben?” – szólt az újságírói kérdés.

Igen, bejelenthetem, hogy a Heracles Almelóba igazol” – idézi Bosz mókás válaszát a Football Italia a Chelsea felé kacsintgató, a Transfermarkt szerint több mint 80 millió eurót érő Havertz kapcsán.

Az 56 éves holland szakember hasraütésszerű válaszának hátterében az állhat, hogy korábban két cikluson át – 2004 és 2006, valamint 2010 és 2013 között – a Heracles vezetőedzőjeként dolgozott. Bosz azóta már irányította többek között az Ajaxot és a Borussia Dortmundot is.

Almelóban vették a lapot, a Heracles a Twitter-csatornáján kedd délelőtt „bejelentette” Kai Havertz szerződtetését…


EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ

Internazionale (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 2–1 (Barella 15., R. Lukaku 21., ill. Havertz 24.)

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.27. 12:23

U20-as csapattól kaptak egy ötöst – kínosan indult a Ten Hag-éra a Leverkusennél

Német labdarúgás
2025.07.19. 09:49

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

Első német klubként nyitott akadémiát Brazíliában a Leverkusen

Minden más foci
2025.07.08. 13:03

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14
Ezek is érdekelhetik