Vívás: az MVSZ szerint a sikeres vb-rendezés a válasz a kritikára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 15:21
A Magyar Vívószövetség (MVSZ) szerint a Kovács Tamás által alkalmatlannak nyilvánított sportági vezetőség megadta a válaszát a budapesti világbajnokság szervezésével és rendezésével.

Az MVSZ szerdai közleményében kiemeli, a nemzetközi szövetség vezetősége minden idők egyik legsikeresebb vívóeseményének nevezte a vb-t.

„Kovács Tamás legutóbbi, kard fegyvernemi vezetése alatt – a sportág történetében egyedülállóan – nem jutott el a férfi kardcsapat a londoni olimpiára, női kard egyéniben nem jutott el versenyző a játékokra. Azóta a férfi kardcsapat a tizedikről a harmadikra, a női a tizedikről a hetedikre jött föl a világranglistán” – olvasható az MVSZ-nek a korábbi kritikákra megfogalmazott válaszában, továbbá jelzi, a budapesti vb-n egyéniben férfi kardban három, női kardban egy versenyző jutott a nyolcas döntőbe.

A közlemény azt is leszögezi, Kovács Tamás vívóként és sportvezetőként egyaránt a sportág kiemelkedő egyénisége, véleményét tiszteletben tartják, ugyanakkor a közösségi portálokon közzétett magánvéleményével nem kívánnak foglalkozni.

A korábbi világbajnok kardvívó a „Kovács Tamás parádriposzt” című, Serényi Péter által jegyzett könyvben mondta el véleményét a hazai szövetség jelenlegi vezetéséről, amelyet szerinte csak Szilágyi Áron londoni olimpiai aranyérme mentett meg a csúfos kudarctól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik