Vívás: a szövetség nem változtat a Tokióra kitűzött célokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.13. 11:42
null
Csampa Zsolt szerint rangos nemzetközi verseny csak akkor lehet újra, ha a világ minden pontján stabilizálódik a helyzet (Fotó: Koncz György)
A Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöke szerint csak akkor rendeznek újra rangos nemzetközi versenyeket, amikor a világ minden pontján stabilizálódott a koronavírus-helyzet, és elegendő idő jut a felkészülésre.

 

„A nemzetközi szövetség a fair play szellemében gondolkodik – hangsúlyozta Csampa Zsolt az MVSZ oldalán megjelent interjúban. – Elsőként természetesen az olimpiai kvalifikációt fogják lezárni, majd össze kell állítani egy olyan versenynaptárt, amely ezt követően érdemi állomásokkal elvezet Tokióig. Ez nagy és nehéz feladat."

A szövetség vezetője a saját programjuk kialakítását illetően jelezte: nekik a FIE naptárához kell alkalmazkodniuk.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a nemzetközi szövetség illetékeseivel, készülünk, de egyelőre felesleges lenne dátumokkal dobálóznunk. Ugyanakkor a hazai vívóélet újraindításán javában dolgozunk” – mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a válogatott edzéseket felfüggesztő elnökségi döntés még érvényben van.

„Most készítjük elő a feloldás mikéntjét, ezt fogja az elnökség megtárgyalni, és amennyiben elfogadja, akkor ennek megfelelően, lépésről lépésre megkezdjük a központi munkát. Az egyéni felkészülések a kormányhatározatnak megfelelően a múlt héten természetesen elkezdődhettek. A legfontosabb azonban továbbra is a teljes biztonság, ez felülírja a sportcélokat" – fogalmazott.

Csampa Zsolt felidézte, hogy a leállás egy hosszú sorozat vége előtt történt, az egyéves olimpiai kvalifikációs időszakból minden fegyvernemnek egyetlen versenye maradt el, az utánpótlásnak pedig az évadzáró kadét- és junior-világbajnokságát halasztották későbbre.

„Ha ebből a szempontból tekintjük a koronavírus-járvány miatti leállást, akkor súlyos következményei nem lehetnek. Mivel az olimpiát egy évvel elhalasztották, az elmaradás könnyen pótolható, és a hírek alapján tervezik a korosztályos világbajnokság őszi megrendezését is. Másfelől szakmailag természetesen jelentős feladat a kiesett időszak pótlása, sportszakembereink ezen javában dolgoznak" – hangsúlyozta.

Az MVSZ-elnök szerint a tokiói célokon nem kell módosítani.

„Jelen állás szerint két fegyvernemben, férfi kardban és női tőrben kvalifikálta magát a magyar csapat. Másik kettőben, férfi párbajtőrben és női kardban az utolsó versenyen dől el, hogy ott lesz-e Tokióban a válogatott. Női párbajtőrben és férfi tőrben egy egyéni induló kvótaszerzésére van esély. Ha arra gondolunk, hogy nyolc éve, Londonba nem jutott ki magyar csapat, négy esztendővel ezelőtt, Rióban pedig egy fegyvernem kvalifikálta magát csapatban, akkor könnyen megállapítható a fejlődés. De természetesen nem értünk az utunk végére, és ezt a fiatalok és az idősek egyaránt pontosan tudják. A halasztást bizonyosan nem volt egyszerű megemészteni, ám ezen már rég túl vagyunk. Keressük a jelen körülmények közötti optimális utat, változatlan célkitűzés mellett" – összegzett Csampa Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik