Sportlövészet: papírforma eredmények az első vb-válogatón

Vágólapra másolva!
2023.05.28. 21:51
null
Major Veronika (középen) remek teljesítményt nyújtott (Fotó: Nemzeti Sport)
Szinte minden versenyben a papírformának megfelelő eredmények születtek a sportlövők első világbajnoki válogatóversenyén, amelyet péntektől vasárnapig a Fehér úti lőtéren rendeztek meg.

Az egymást követő két hosszú hétvégét felölelő válogatósorozat első viadalán minden versenyszámban kétszer álltak lőállásba a legjobb magyar lövők. A vártnak megfelelően a legkiemelkedőbb eredmények férfi és női légpuskában születtek, illetve női pisztolyban Major Veronika nemzetközi szinten is kiugró eredményeket ért el.

A férfi puskásoknál légpuskában és az 50 méteres összetett számban is Péni István volt a legjobb, igaz, előbbiben „csak” a második versenyt nyerte meg – 633 körrel –, míg az elsőben 631 körös eredménye a második helyre volt elég a legutóbbi két világkupa-versenyen ebben a számban aranyérmes Pekler Zalán mögött (632.6). Pekler a második versenyen 630.5 körrel lett második. Összetettben Péni előbb 587, majd 586 körrel nyert.

A női puskásoknál 10 méteren az első megméretésen Dénes Eszter 634.2 körrel győzött, mögötte Mészáros Eszter 629 körrel lett második, a második versenyt viszont Mészáros nyerte (630.8) Dénes előtt (629.7). Összetettben mindkétszer Dénes Eszter volt a legjobb 584 körrel.

A pisztolyosoknál a keszthelyi Major Veronika sportpisztolyban mindkét versenyen kiemelkedő, 587 körös eredményt ért el, és óriási fölénnyel győzött, előbb Fábián Sára (581 kör), majd Sike Renáta előtt (578 kör). Major légpisztolyban is remekelt az első versenyen, melyet 581 körrel nyert meg, a másodikban viszont 576 körös eredményével Fábián Sára mögé szorult, aki egy körrel jobbat lőtt.

A férfi légpisztolyosoknál Tátrai Miklós 576 körrel nyerte az első versenyt, míg a másodikon egy körrel Nagy László mögé szorult (569-568 kör).

A két, egyaránt péntektől vasárnapig tartó, háromnapos viadalon minden számban két-két megméretést rendeznek, így összességében versenyszámonként négy viadalra kerül sor. A végelszámolásnál a két-két legjobb eredmény számít, amennyiben köregyenlőség áll fenn, akkor a harmadik legjobb eredményt veszik figyelembe, végső esetben pedig az összevont döntők eredményeit.

A világbajnokságot augusztusban Bakuban (Bakι) rendezik, minden olimpiai számban négy-négy kvóta talál gazdára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik