Népsport: 3:1 a szerelem javára – operett és film a magyar sportsikerekről

Az 1936-os nyári olimpia magyar diadalai (Németország és az Egyesült Államok mögött harmadik hely az éremtáblán), de legfőképp a vízipólósok Berlinben szerzett augusztusi aranyérme újabb operett megírására ösztönözték Ábrahám Pál zeneszerzőt, karmestert, a jazz-operett, revü-operett műfaj egyik atyját, legismertebb képviselőjét, egyszersmind a korszak egyik legnevesebb színpadi és filmes komponistáját. A Szilágyi László, Kellér Dezső és Harmath Imre szövegírókkal alkotott mű novemberre lett kész, karácsonykor pedig már játszotta is a Royal Színház. A címe nem is lehetett volna sportosabb: 3:1 a szerelem javára.

A következő évben Bécsben és Triesztben is műsorra került a darab – a német nyelvű változatban már labdarúgók szerepeltek –, 1937 őszére elkészült a film is, sőt néhány hónappal később a német nyelvű verzió is mozikba került. Utóbbi kettő esetében szintén futballkörnyezetbe helyezték a történetet.

Két művész volt, aki mindkét színházi ősbemutatón, illetve mindkét filmváltozatban feltűnt a deszkákon/a vásznon: Bársony Rózsi és Dénes Oszkár, a későbbi (1948–50) színészházaspár.

Dénes fiatalabb éveiben maga is sportolt, versenyszerűen úszott és műugrott, kedvtelésből futballozott, birkózott, bokszolt, vívott – ismerős volt neki az Ábrahám-sportoperettben eredetileg megálmodott medencés közeg. Ábrahámmal még a harmincas évek elején, berlini időszakuk alatt kerültek közelebbi munkakapcsolatba, akárcsak Bársonnyal, a németek kedvenc „Dibárzonijával” (lásd még: die Rosy Barsony). A világvándor Dénes 1933 tavaszától – miután a jelentős magyar művészkolónia tagjaként elhagyta az immár Hitler uralta Németországot – beutazta a fél világot, hollywoodi próbafelvételeket és ausztráliai turnét követően „elmentem a Bali-szigetekre. Azután Jáván, Indián keresztül jöttem Egyiptomba, mert hát nekem is meg kellett tapasztalnom Kairót és a tevéket. Végigutaztam Észak-Afrikát, kontrolláltam személyesen az összes dolgokat, és jöttem vissza Algírból Londonba. Londonból azután Franciaországba, és Svájcon át autózva jöttem vissza Budapestre.”

Így lyukadtunk ki 1936 nyarához, amikor Ábrahám ihletet kapott. A december 18-i, Szabolcs Ernő rendezte budapesti premieren, mint a Budapesti Hírlap írta, „Dénes Oszkár egyéniségére szabott mulatságos szerepben”volt látható, a pólócsapat kapusát alakította. „Kiderült végre, hogy igenis, nagyszerűen be lehet állítani a sportot a színpadi művészet szolgálatába”– így a Budapesti Hírlap, amely szerint nemcsak művészi sikert láthatott a Royal Színház közönsége, hanem sportsikert is, „mert Bársony Rózsi és Dénes Oszkár teljesítménye beillik sportrekordnak is”a „mókák, táncok, vért pezsdítő zeneszámok, kacagásra ingerlő kiszólások, szemet gyönyörködtető balett-produkciók”darabjában.

A sportvonulat hiteles ábrázolása érdekében a szerzők két kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, Németh „Jamesz” centert és Bródy György kapust kérték fel színházi szaktanácsadónak, mivel      „vízipóló-nemzet vagyunk és a szakértelem rovására még a színpadról sem tűrünk halandzsát”      (Színházi Élet, 1936/50. szám).

Tizenhét héttel később ugyancsak a Színházi Élet közölt képes riportot az ausztriai ősbemutatóról. Az osztrákok nem bajlódtak a cím amúgy nem túl bonyolult lefordításával, a darab Roxy und ihr Wunderteam(Roxy és csodacsapata – utalva a 30-as évek híres osztrák futballválogatottjára) címmel került a Theater an der Wien műsorára; a szövegét Alfred Grünwald és Hans Weigel ültette át német nyelvre. „A zsúfolt nézőtéren alig van szmoking vagy estélyi ruha. A bécsi közönség újabban már az Operaházban sem öltözik ünneplőbe. Csak a bemutató magyar vendégei öltöttek szmokingot. Külön csoportban foglalnak helyet a bécsi magyar diákok. Ezek az igazi drukkerek. Paulik, a színház nagytehetségű magyar dirigense belekezd a nyitányba. A nézőtéren Bársony Rózsi mamája a legizgatottabb. A premierre érkezett és az egyik erkélypáholyból gukkerezi az ismeretlen közönséget. Vajjon hogyan fogadják a primadonnát?”– adott képet a Színházi Élet az első pillanatokról.

Nos, Bársony Rózsit, Dénes Oszkárt végül vastapssal, a többi szereplőt elégedett tapssal, míg a teljes produkciót ovációval fogadták a nézők. Stella Adorján tudósító szerint „a szereplőket tizenkétszer hívták a függöny elé”.S még csak az első felvonás, az „első félidő” végén jártunk...

Hogy nemcsak a publikum szórakozott jól a bécsi előadásokon, hanem maguk a színpadon lévők is, arra jó példával szolgált a Magyarország 1937. március 31-én: „Itt nemcsak a két magyar főszereplő, Bársony Rózsi és Dénes Oszkár beszélt helyenként magyarul, hanem az osztrák színészek is. Nagy sikere volt a skót apa megszemélyesítőjének, aki, amikor berúgott a kecskeméti barackpálinkától, elragadtatásában így kiáltott fel:
– Éljen a mágyár! Báráck! Gulás! Paprika! Bús Fekete!
A bécsi közönség tapssal fogadta ezt a rögtönzést.”

Ábrahám Pál3:1 a szerelem javáraoperettje olyan sikeres volt, hogy Hirsch Lajos és Tsuk Imre 1935-ben alapított közös filmvállalata, a rövid életű HT Film még 1937-ben vászonra vitte. (Ez a cég volt az, amelyik elkészítette az első hangos Jókai-filmeket is, Az új földesúr-t, Az aranyember-t és a Fekete gyémántok-at.) A megfilmesítésről szóló döntés valamikor májusban születhetett meg, legalábbis a Színházi Élet ekkor adott hírt róla. Majd néhány hét múlva előállt egy kedves sztorival:

„A Hunniában a »3:1 a szerelem javára« filmesítésére készülnek. Magyar és német verzió lesz. Hetek óta folyik a vita, a magyar verziósok azt szeretnék, ha a filmben vízipólósok játszanának, a német verziósok futballmiliőbe akarják helyezni a darabot. Zsoldos Andor, a producer, Vaszary János, a rendező és Eiben István, az operatőr mindenesetre kimentek az osztrák–magyar meccsre, hogy a film számára a közönséget lefotografálják. Alighogy kiértek, elkezdett szakadni az eső.– Na, most nyugodtan fotografálhatsz – mondotta Vaszary Eibennek –, a képet akkor is lehet használni, ha futball lesz, akkor is, ha vízipóló lesz...”

Az alkotók mindent számba véve előbbiben maradtak: a futball keretezte a történetet. Több okból is: egyrészt azt könnyebb volt felvenni, mint a vízben játszódó jeleneteket, másrészt a vízilabdás jelenetek híján némi időt és pénzt spórolhattak meg, harmadrészt a labdarúgás nálunk is népszerűbb (volt) a vízilabdánál, nemcsak az osztrákoknál. Ráadásul a labdarúgó-válogatottunk brillírozott 1937-ben, csakúgy, mint az akkori első számú magyar futballista, Sárosi György, aki abban az évben elhódította a rangos KK-t a Ferencvárossal – márpedig a Gretébe (Bársony Rózsi) hősszerelmes Károlyi Gyuri alakját róla mintázták a szerzők, akikhez Stella Adorján is csatlakozott utóbb.

A budapesti forgatás után a mintegy nyolcvantagú filmes társaság júliusban Keszthely felé vette az irányt, ahol a munka mellett kicsit ki is kapcsolódhatott. „Az Austria Sindije három lépést sem mehet anélkül, hogy a helybeli ifjúság ne fogná körül, s ne ostromolná autogramért. Sindelar legalább háromszor annyi aláírást osztogatott már szét, mint Bársony Rózsi...”– árulta el a Nemzeti Sport (1937. augusztus 3.). „Toldi Géza éppen csak annyi időt tölt a filmesekkel, amennyit okvetlenül muszáj. (Mint ismeretes, ő is vállalt egy kis szerepet a filmben.) Egyébként szökik – a családjához. A tó túlsó partjára.”

S milyen lett az október 14-től a fővárosi Átrium, Décsi és Kamara moziban (az 1938. január 14-től meg Ausztriában, osztrák variánsként) látható végeredmény? A Sporthírlap 1937. október 16-i kritikája: „A filmben nagyon jó: Bilicsi Tivadar, aki egy részeges borbélyt játszik; Békeffi László, aki Grete apját játssza; és a Balaton, amelynek nincsen párja. Jó volt még: Ábrahám Pál zenéje; Bársony Rózsi tánca a balatoni tutajon és a vízben; Dénes Oszkár nevetőszáma; Kiss Manyi »legénykérő« száma; Halmay Tibor mint skót nemes; Makláry Zoltán szurkolása; és Donáth Ági egy kis cseléd szerepében. Az igazi sporthoz nincs több köze ennek a filmnek, mint a valódi élethez – az operettnek. És ez hiba. Mert a moziközönség túlnyomó többsége sokkal jobban ért a sporthoz, mint a film szerzői és gyártói hiszik. Azon a futballmeccsen, amivel a film kezdődik, egyszer-kétszer látni Toldit és Sindelart is. Egyébként nincs szerepük a filmben.”

Na igen, a két profi futballistának, a fradista Toldinak és a bécsi Sindelarnak csak a német nyelvű változatban volt valamirevaló jelenése.