CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2022.01.22 09:39 Frissítve: 2022.01.22 21:12

Magyar kultúra napja: Sportról tollal, ecsettel, vonóval

Rendhagyó és vállaltan szubjektív összeállítást készítettünk a magyar kultúra napja alkalmából: a különböző művészeti ágak sporthoz kapcsolódó alkotásaiból mutatunk be egy-egy kevésbé ismert vagy mára kissé elfeledett munkát, a vezető cikkben – műfajokra bontva – irodalmi hangsúllyal.

Téli sportkaland: Radnóti Miklós és felesége, Gyarmati Fanni sífelszerelésben (Fotó: MTA KIK Képirattár MS 2660/112.)

 

IRODALOM

Radnóti Miklós: Téli vasárnap
Arany késként villan a napnak fénye a fák közt
és füstölve siklik az úton a friss nyomokon
s távol nagyokat hasogat a kemény levegőből,
síkos arany domb őrzi ott örömét!
Ó, most síkos a lomha gond is, füttyentve kicsúszik
melegéből és csönd s a havon vékony repedés
jelzi tünése nyomát, míg nyugodt dobogással
takarítgat utána a szív.
Nézd! asszonyod arany kontya s két síje
külön megcsillan a lejtőn s eltűnik lobogón;
lenn hó pora bújtatja s egy enyhe kanyar.
Ó, fend hóhoz a léced! csisszen az s kinyitja előtted
az erdőt és mögötted újra kezetfog a szél
s az utat szegő fák sora tanakodva nézi tünésed!
(Este)
Jó fáradtság pirul és szerelem az asszonyok arcán
s a ház falánál odakinn, csöpögőn sorakoznak
a ködben a lécek. Ezüst esti világ ez! fölötte
az égen sötét koszorúba gyűlik a holnapi hó.

VERS
Radnóti Miklós: Téli vasárnap

Síszezonban időszerű Radnóti Miklós (1909–1944) versével nyitni: az 1935-ben megjelent Téli vasárnap egyszerre idézi meg a lesiklás könnyedségét, a fák között át-átvillanó napfény ragyogását, a havas környezet hangjait (például a sítalp és a hófelület súrlódásának hangját csodálatosan visszaadó „csisszen” szóleleménnyel), valamint a közös síelések utáni estek meghittségét („Jó fáradtság pirul és szerelem az asszonyok arcán”). A tragikus sorsú költő más írásai is őrzik a síélmények emlékét, Hazafelé című versének zárása például komoran érzékelteti a visszatérést a piszkos hétköznapokhoz: „Tündér vasárnap tűnik el most / s a városnak sáros / útja síró szakadás, // vállakra kerülnek a lécek / s ime már, mint a sár / a hétfő úgy ragad ránk.”

Felesége, Gyarmati Fanni Naplója hiteles lenyomata közös téli kalandjaiknak, az 1937. december 24-i dátumnál rögzített bejegyzéséből például megtudjuk, nem sikerült örömet szereznie férjének sportos ajándékával: „Délután nagy karácsony előtti lelkendezés, bevásárlások, meglepetések egymásnak. Az utolsó pillanatban egy sít rendelek Miknek, mert a régi agyon van töredezve. De sajnos, mikor elhozzák, kiderült, hogy sokkal nehezebb, hosszabb, mint a régi volt. [...] Fáj nagyon, hogy ilyen gyorsan kellett ezt a sít megvenni. Viszont őt hetek óta arra kérem, nézzen a dolog után, de sohasem tette. Minden végeredményben rám marad, és lázongok.”

Nyári idilli sportpillanatról árulkodik a házaspár ismert fényképe, amely a Dunán evező két fiatalt ábrázolja, háttérben a visegrádi Salamon-toronnyal. És ha már fotódokumentumokról esik szó, említsük meg az érdekességet, hogy Radnóti Miklós hézagos futballmúltjáról két kocka is tanúskodik. Az elsőn az Izabella Utcai Felsőkereskedelmi Iskola futballgárdájának tagjaként látható az 1920-as évek közepén, a másikon pedig már a szegedi egyetemisták alkalmi mérkőzésének résztvevőjeként, a bölcsész-orvostanhallgatók kombinált és a vetélytárs jogászok közös csapatképén.

Az úszóstadion Berlinben, Csik Ferenc 1936-os olimpiai győzelmének helyszíne – az író Szabó Dezső aránytalannak érezte a sportsiker ünneplését (Fotó: Fortepan/Lőrincze Judit)
 SZOBRÁSZAT
Pátzay Pál: Sportlovas
Fotó: Szabó Miklós
Az évtizedek során körbeügette a várost Pátzay Pál (1896–1979) Sportlovas című szobra, amelyet eredetileg a Népstadion 1953-as megnyitójára, a megálmodott metrókijárathoz terveztek. A metróépítést azonban elodázták, az 1954-ben bronzba öntött alkotás így először a Műcsarnok lépcsősora mellett kapott helyet, 1958-ban a Dunakorzó és a Szende Pál utca sarkára költözött, 1980 óta pedig a Margit híd budai hídfőjéhez közel, a mai Germanus Gyula parkban magasodik, míg kicsinyített másolata Kazincbarcikán látható.

PUBLICISZTIKA
Szabó Dezső: Az Olympiász tanulságai

Sport és kultúra viszonya a téma, igaz, kissé szokatlan fénytörésben. Kíméletlen hangú esszében esett neki 1936-ban Szabó Dezső (1879–1945), a Kolozsváron született író mindennek, ami a berlini olimpia kapcsán felbőszítette, éles kritikával és metsző gúnnyal vesézte ki a sportot kísérő torz jelenségeket. Vékony füzetben kiadott írása a magyar publicisztikatörténet sport témájú darabjainak rendkívül erős, mégis alig-alig ismert darabja. Az Olympiász tanulságai című munka görbe tükröt állít a magyar sportéletnek, rávilágít a versenysport aránytalanságaira, a sportbajnokok szédült dicsőítésének veszélyére és a közéleti szereplők sportot övező figyelmének önző igazságtalanságaira.
„Igen: ez a sportőrület, ez a veszett testkultusz: tatárjárás a kultúra ellen s az általános kultúra fokozatos, gyors fokozatú leromlását jelenti. Mikor az állam legfőbb hatalmasai, a kultúra hivatalos vezetői, a városi élet diktátorai, a sajtó – az irtózatos, a pusztító, a fertelmes sajtó – így odasűrítenek minden himnuszt, ragyogást és dicsőséget némi rúgásra, öklözésre vagy egyéb kapálózásra, mikor ők járnak elül abban, hogy elvonják a figyelmet a szellem nagy erőfeszítéseitől: természetes, hogy a tömegek tízezrei nem a könyvhöz, nem a Bartók–Kodály bemutatókhoz, nem a magyar lélek mély megnyilatkozásaihoz: a gondolat és szépség csodáihoz csődülnek, hanem a szuszogáshoz, a lihegéshez, a kupánvágáshoz. Elvész a baromból lélekké fejlődő Ember egyetlen alibije: a szelíd humanizmus: a gondolat, a szépség, az igazság tisztító szeretete: az egyetlen lehető egység a harapásra és üzekedésre gravitált Kain-utódok közt.”

NOVELLA
Ferdinandy György: Egyfordulós bajnokság

„Hazugságra, csalásra nem épülhet sem egy ország, sem egy futballcsapat” – hallja meccs után apjától a nehezített körülményeknek betudható vereséget emésztő fiú, a történet elbeszélője, aki 1950 őszén a Fradi mérkőzésein szembesül a rendszer mindent átható sötétségével. Döbbenetes erejű személyes vallomás, egyúttal a Rákosi-korszak pontos alulnézeti jellemzése Ferdinandy György Egyfordulós bajnokság című novellája, amelyben az 1935-ben született, az 1956-os forradalom után nyugatra távozó író ad számot tizenéves fejjel átélt tapasztalatairól, részben a Fradi-táborban megéltek optikáján keresztül. Azon az őszön – a következő évtől szovjet mintára bevezetendő tavaszi-őszi lebonyolítási szisztéma kedvéért – fél szezon után hirdettek bajnokot (Bp. Honvéd), a mezőnyben pedig már a központi szándékra módosított névváltozattal szerepeltek a csapatok, a Kispestből Bp. Honvédot, az MTK-ból Textilest, az Újpestből Bp. Dózsát, az FTC-ből pedig ÉDOSZ-t faragtak. Mégsem jutott eszébe senkinek „Hajrá, ÉDOSZ!”-t kiáltani az Üllői úton, sőt, a lelátó a konok tiltakozás terepéül szolgált. „A hatalom bevetette a megfélemlítés valamennyi eszközét. Jaj a csapatnak, ha játszik, jaj a bírónak, ha győzni hagyja a zöld-fehéreket, és főleg: jaj a B-középnek! Tudomásul kellett venni: a Ferencváros szurkolói ebben az új világban ellenséges, zavarkeltő elemek.”

A beteg édesapa emberséges alakja és józan világlátása – Spiró György Apámmal a meccsen című novellájához hasonlóan – végig erős kísérőelem, távollétében a tehetetlen fiút egy idős szurkoló csitítja az újpesti Bőripari DSE durva játékától feltüzelt zöld-fehér közönségben.

„– Gyilkosok! – üvöltötte a nép. – Csibészek! – Fenyegetően emelkedett Újpesten a kiáltás. Gyilkosok! Szávával senki se törődött. Nem lehetett félreérteni: a gyilkosok azok, akik tönkretették az egyesületeket, akik megcsúfolták a sportot, és nem ezek a szegény megzavarodott bőrgyáriak.
– Gyilkosok! – kiáltottam én is. Fuldokolva zokogtam, mintha őt rugdalták volna, az apámat, akit itt, Újpesten vertek nyomorékká a háború alatt.– Ne sírj! – mondta mellettem az előbbi öregember. A fejemre tette a kezét, és megismételte: – Ne sírj, kisfiam.”

Rákosi Mátyás arcképe már 1949-ben ott virított a lelátón, de akkor még Ferencváros lehetett a Fradi, a következő évben ÉDOSZ-ra nevezték át (Fotó: Fortepan/Kovács Márton Jenő)
Grafika
Manno Miltiades: A Nemzeti Sportuszoda plakátja
A 19-20. század fordulójának polihisztora, az úszásban, atlétikában, evezésben, kerékpárban, síelésben és labdarúgásban is jeleskedő Manno Miltiades (1879–1935) művészeti tevékenysége szintén bámulatra méltó. Rajzai, szobrai és plakátjai időtálló értéket képviselnek, a Hajós Alfréd tervei alapján 1930-ban megépült Nemzeti Sportuszoda reklámja is pontosan kidolgozott, igényes munka.

REGÉNY
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Vitán felül áll, Az atléta halála a magyar sportregények egyik csúcsalkotása, ezzel együtt nem könnyű olvasmány. Egyszerre tűnődő és tárgyilagos, szövege sűrű, feszes, mégis filmnovellákra emlékeztetően képszerű. Benyomásokra épít, részleteket nagyít fel, az idősíkokat merész váltásokkal cseréli, ám bizonyos fajta dokumentarista eszköztelenség is jellemzi. Az 1966-ban megjelent, évtizedekkel korábban játszódó, mégis velejéig „hatvanasévek-szagú” regény főszereplője Őze Bálint, a tehetséges futó, akinek tardosi gyermekkorától felfejtett történetét a szeretője, Hildi meséli el, és akinek címben jelzett tragikus halála a könyv felütése is egyben. Mészöly Miklós (1921–2001) regényét gyakran önéletrajzi ihletésű munkaként értelmezik, házassága Polcz Alaine-nel (1922–2007) nyilvánvalóan élő mintát kínált, ám a könyv a sportolói dilemmákról, az ösztönzésről, a fegyelemről, az emberi viszonyok kuszaságáról és a nagy próbákról is árnyalt képet ad.
„Ha ki tudnék lépni magamból – mint ahogy nem tudok –, én biztos odahajolnék magam fölé, és nézném, mint egy bogarat, birizgálnám az ujjammal, ahogy a bogarat is szoktuk: mit csinál, ha lyukba lököm, fűszál tetejére rakom, mit akkor, ha a hátára fordítom – vajon vissza tudja tornázni magát a hasára?
A próbák.
De láttam már bogarat, amelyiket úgy teremtett az Isten, hogy ha a hátára esik, nem tud visszafordulni.
Ez is jó kis sport, nem? És semmi önkéntesség...”

 Fotóművészet
Hemző Károly: Pihenő vívók az 1969-es budapesti öttusa-világbajnokságon
Fotó: Hemző Károly hagyatékából
A magyar sportfotózás legendás alakja Hemző Károly (1928–2012), a Képes Sport alkotógárdájának egykori oszlopos tagja. Budapesti fényképe is erősíti a tapasztalatot, hogy a jó fotóriporter sohasem azt rögzíti, amit a többiek: kit izgat a páston az asszó, ha a vívók a versenyszünetben feltett lábbal lazítanak?!

SZÍNDARAB
Végh Antal: Miért bántják a magyar futballt, avagy te is totóztál, haver?

Az évszázad színházi bukásaként emlegetik az 1983 májusában programra tűzött futballdarabot, amelyhez pedig előzetesen nagy reményt fűztek, nem véletlen, hogy egyenesen a Budapest Sportcsarnokban mutatták be. Végh Antal (1933–2000) Miért beteg a magyar futball? című népszerű botránykönyvének sikerén felbuzdulva kérték fel a szerzőt, hogy írjon belőle színdarabot a Karinthy Márton rendező és Harsányi Gábor színművész nevével fémjelzett Hököm Színpadnak (ebből nőtte ki magát később a Karinthy Színház). Azonban az aktuális bunda­botrányt is meglovagoló, Miért bántják a magyar futballt, avagy te is totóztál, haver? című darabot a legkevésbé sem értékelte a közönség, pontosabban nagyon is értékelte: a második, egyben utolsó előadáson paradicsommal dobálták meg és a színpadon kergették meg a produkció résztvevőit. De nem csak a publikum volt kritikus – idézzük a kulcsszereplőket...
„Ha azon az éjszakán tűz üt ki a Sportcsarnokban, talán még hálát is rebegek érte a gondviselésnek, hogy előadásunknak még a helyszínét is eltüntette a föld színéről” – hangzott Karinthy Márton kritikája, míg Harsányi Gábor elárulta, előzőleg behívták őket a pártközpontba, és nyilvánvalónak tűnt, hogy központi szándékkal akarják ellehetetleníteni produkciót. „Kiderült, hogy akik ott ültek, nem a darabot akarták élvezni, hanem botrányt okozni. Kiabáltak, fújoltak. A színészek hősiesen végigjátszották az előadást, aztán azt mondták, hogy este nem lépnek fel. Karinthyval úgy döntöttünk, hogy akkor mi majd kiállunk a közönség elé, és töredelmesen bevalljuk, hogy a színészek elmentek haza, minket tessenek megkövezni, feldarabolni. Nagy meglepetésünkre mindenki visszajött. Az esti előadáson ugyanaz történt. Első felvonás, középszerű siker, C szektor üres, második felvonás, C szektor tele, botrány.”
A színdarab kétségtelenül kényes kérdéseket feszegetett, kellemetlenséget okozott a pártnak is, ám ettől függetlenül mindenki állítja: valóban silány volt. Végh Antal a Magyar Ifjúságnak akkoriban így jellemezte a darabját: „Százforintos jegyet vettem, beültem a nézők közé, de csak a szünetig bírtam az előadást, utána fogtam magam és hazamentem. Egyszerűen nem bírtam végignézni...”

FESTÉSZET
Bodor Zoltán: Falusi focipálya

Fotó: Bodor Zoltán engedélyével

Nem illik újságírói ízlés alapján megítélni, hogy melyik a legszebb magyar futballfestmény, csupán ez magyarázza, ha a kelleténél visszafogottabban fogalmazunk: Bodor Zoltán idén negyvenéves műve visszaadja a régi falusi futballvilág természetes egyszerűségét, borongós-szép hangulatát, érzékeltetve a múló idő lassú fájdalmát. Megkerestük az 1957-ben született, Dunakanyarban élő festőművészt, a Gyulai Nyári Művésztelep állandó alkotóját, aki elmesélte, a képet Balogh Gyula képzőművészkörének ifjú tagjaként 1981 és 1982 őszén festette Szentendre mellett, a valamikori izbégi futballpályán (nem keverendő a mai sportteleppel). Nem fénykép alapján dolgozott, újra és újra kisétált a helyszínre, vitte magával a vásznat és a festődobozt. Megragadta képzeletét a pályát övező fasor, a kopottas-sárgult fű látványa, na meg a fából készült kapuké, az enyhén meghajló, egykori pirosas festés halvány nyomait viselő felső léccel.

„»Szeretem megcsókolni azt, aki elmegy« – írta Ady Endre, és én is így vagyok ezzel. Mély belső késztetés ez nálam, keresem azt, ami elmúlik, ami nem lesz már. Megfigyeltem, hogy ha én lefestek egy szép fát, azt előbb-utóbb kivágják, ha egy házat, azt hamarosan lebontják” – mondta az alkotó, hozzátéve, bár többen szerették volna megvásárolni már a 80×100 centiméteres olajfestményt, annyira a szívéhez nőtt, hogy nem engedi.

Talán felesleges mondani: az izbégi „hátsó füves” futballparadicsomát is fakapustól elnyelte azóta az idő.

ZENE
Liszt Ferenc: Mazeppa – szimfonikus költemény

Az 1854-ben bemutatott darab Victor Hugo költeménye nyomán idézi meg az eredetileg egy p-s Mazepa kozák harcos alakját, aki az ellenség fogságába esve megvadított lóhoz kötözve vergődött az eszméletlenségig. A zenei eszközökkel érzékeltetett vad vágta visszaadja a lovaglás és a küzdelem érzését, ráadásul közvetlen sportkapocs, hogy A sport enciklopédiája című 1928-as könyv szerint létezett akkoriban egy Mazeppa-úszás nevű tréninggyakorlat: a próbálkozónak összekötött lábbal és karral kellett haladnia a medencében.

FILMMŰVÉSZET
Varasdy Dezső: Nehéz kesztyűk

A forradalom után egy évvel, 1957-ben lehetetlen volt a politikát kihagyni a (sport)-
filmekből, nem is ilyen elvárással ültünk le megnézni a Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó főszereplésével – és bár nem dokumentumfilm a műfaj, valójában kétségtelenül róla – szóló mozit. Fodor Péter irodalomtörténész kitűnő tanulmánya hívja fel a figyelmet arra, hogy a fájdalmas történelmi előzmények miatt a filmből gondosan kisatíroztak minden adatot, dátumot, helyszínt, amely a legcsekélyebb mértékben emlékeztethette a nézőt a valós történet politikai vonásaira. Viszont Papp László bokszolása mai szemmel is ámulatba ejtő!

ÉPÍTÉSZET
Pákey Lajos: Kolozsvári korcsolyapavilon


Mintha visszarepülne az időben, olyan érzése lehet az utazónak a kolozsvári Sétatéren, a Szamos-menti árnyas parkban járva. A képeslapokra kívánkozó sétatéri tó és a 19. század végén kialakított környezet megmutat valamit a ma is pezsgő város korabeli arculatából, amelynek jellemző építészeti eleme a felújított kaszinóépület és a szökőkút mellett az 1897-ben Pákey Lajos (1853–1921) tervei alapján felépült korcsolyapavilon volt. Ha nem is ősi funkciójában, de szinte eredeti pompájában megcsodálható ma is.

NS-szakértő
 Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója
„A sport azon felesleges jelenség, amelyet ki kellene találni, ha nem lenne – tartja a mondás. Ugyanígy a művészetre is áll, hogy olyan össztársadalmi tevékenység, amely a létfenntartáshoz nem szükséges, mégis életünk fontos része. Közös a két területben, hogy eredendően mindkettő a szak-
rális, vallási ügyekhez kötődött, az ókori olimpiákat az istenek tiszteletére rendezték, továbbá összeköti őket az esztétikum szerepe is. A sport, a mozgáskultúra erősen hatott a művészetre, az irodalomban már a végvári vitézek világát bemutató költők, így Tinódi Lantos Sebestyén, Zrínyi Miklós, Balassi Bálint verseiben is megjelenik, később a klasszicistáknál, például Kármán Józsefnél, Bessenyei Györgynél vagy Berzsenyi Dánielnél jellemzőek az olimpiai utalások, a huszadik században pedig Ady Endrétől Esterházy Péterig már szinte minden szerzőt megihletett a sport. Természetesen a képzőművészetben vagy a filmművészetben szintén erős ihletforrást jelent, a példákat hosszan lehetne sorolni. Testkultúra és művészet kapcsolatát erősíti az Ezüst-
gerely-díj, amely a hatvanas évek elejétől kezdve ismeri el a legjobbnak ítélt, sport témájú művészeti alkotásokat.”
2022.05.24 10:09:11

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Kaposvár polgármestere vallja, egy rangos sportverseny a legjobb ország- és városimázs-építő.

2022.05.19 13:11:34

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A magyar innováció Európa után meghódította Amerikát és Ázsiát is.

2022.05.20 14:51:12

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Egyrészt fizikailag, másrészt pedig mentálisan is vissza kell térned a régi kerékvágásba. (x)

2022.05.19 15:18:27

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Raymond van Barneveld dupla győzelmet aratott Magyarország első nagyszabású darts show-ján. (x)