Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.07.03. 15:11
null
A magyar női kézilabda-válogatott és a Ferencváros két kiválósága, Klujber Katrin és Simon Petra is élvezi, hogy idén nyáron van idejük a kikapcsolódásra. Az NSO Tv-nek elmondták, mivel töltődnek fel a következő idényre.

Klujber Katrin inkább a passzív pihenést választotta, már csak azért is, mert ahogy fogalmazott, helyrerakták a térdét, és nem szeretne megkockáztatni egy nem kívánt sérülést. Úgyhogy a SUP-on is csak szigorúan ülve evez. Simon Petra sem sportolással tölti az idejét, a sikeresen letett egyetemi vizsgái után végre elővehette azokat a könyveket, amelyeket el szeretett volna olvasni. A nyári melegben fagyizással hűsíti magát, azt is elárulta, melyik íz volt a kedvence.

Videónkból az is kiderül, Klujber Katrin is megengedte-e magának, hogy olyan finomságokat egyen, amit év közben nem lehet. Emellett beszéltek arról is, merre nyaraltak, valamint a Ferencváros Bajnokok Ligája-csoportbeosztására is kitértünk. 

Kézilabda
2025.07.02. 07:04

Imre Bence önbizalmának jót tesz a Veszprém megkeresése, de először a Kiellel akar tárgyalni

Azt is elmondta, tartja-e még, hogy „itthon csak a Ferencváros létezik” számára.

 

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
44 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
9 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
20 órája

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
22 órája

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
23 órája

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
Tegnap, 17:09

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:49