Los Angeles 2028: hat 50 méteres úszószám is bekerült a programba

Vágólapra másolva!
2025.04.10. 09:27
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerda este jóváhagyta a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok (LA28) versenyprogramját és sportolói kvótaszámait. A műsor 31 sportágból áll, számos újítással – írta honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

A NOB szerint a Los Angeles-i program az innováció és a nemek közötti egyenlőség iránti erős elkötelezettséget tükrözi. A 351 éremosztó versenyszámmal – ami 22-vel több, mint a 2024-es párizsi olimpián volt – az LA28 programja fenntartja a 10 500 sportolói kvótát és további 698 helyet biztosít a szervezőbizottság által javasolt öt sportág (baseball/softball, krikett, zászlós futball, azaz flag football, lacrosse és fallabda) számára.

Most először minden csapatsportágban legalább ugyanannyi női együttes lesz, mint a férfi. A vízilabda mezőnye két női válogatottal bővül, így 12 női és 12 férfi csapat ugrik medencébe a játékokon, míg labdarúgásban 16 női együttes lép pályára, a férfiaknál pedig 12.

Magyar szempontból talán a legfontosabb változás, hogy úszásban bekerül az 50 méteres hát, pillangó és mell a férfi és a női mezőnyben is, Milák Kristóf 2021-ben 200 pillangón, 2024-ben 100 pillangón lett olimpiai bajnok, 2028-ban megcélozhatja az 50 pillangót.

A magyar sportot érintő fontos változás még, hogy a 3x3-as kosárlabdatorna – miután a tokiói olimpián a férfiak és a nők is nyolc csapattal debütáltak – nemenként négy-négy együttessel 12 csapatosra bővült. A magyar női csapat eddig mindkétszer nagyon közel volt a kvótához, talán a bővítésnek is köszönhetően sikerül a kijutás.

A MOB beszámolója kiemeli, hogy a nemek közötti egyenlőség kulcsfontosságú szempont volt a sportolói kvóták és a versenyszámok meghatározásakor. Az eredeti programban, amelyben 10 500 sportoló vesz részt, a nők száma 5333, a férfiaké pedig 5167. A további sportágak 322 női és 376 férfi versenyzőt adnak. Ezenkívül hat vegyes versenyszámmal bővült a műsor. A 351 versenyszámból 161 női, 165 férfi és 25 vegyes lesz 2028-ban.

Ökölvívásban egy további női súlycsoport teremti meg a nemek közötti teljes egyenlőséget, miközben a férfiaknak és a nőknek egyenlő számú sportolói kvótát biztosítanak a szervezők, ahogyan az a párizsi olimpián is történt.

Az íjászat, az atlétika (4x100 méteres vegyes váltó), a golf, a torna, az evezős tengerparti sprint és az asztalitenisz mindegyike új vegyes csapatversennyel egészül ki – utóbbi sportágban így férfi és női egyes, férfi és női páros, vegyes páros és vegyes csapat versenyeket rendeznek. Evezésben a női egypár, a férfi egypár és a vegyes kétpárevezős versenyszámok debütálnak a tengerparti sprintben. Sportmászásban a boulder és a nehézségi versenyszámokat mostantól külön éremversenyekként rendezik meg.

A NOB közlése szerint a 31 olimpiai sportági szövetség közül 24 terjesztette elő a 2024-es párizsi játékok programjának módosítására vonatkozó kérelmét. Összesen 46 új versenyszámot kértek (16 férfi, 17 női és 13 vegyes), amelyek közül hat a már meglévő versenyszámok helyettesítésére irányult, így 40 új versenyszámra érkezett kérés. Összesen 772 további kvótahelyet igényeltek a 10 500 sportolós eredeti sport- és versenyprogramhoz.

A NOB végrehajtó bizottságának döntése az olimpiai programbizottság ajánlását és a 2023-ban jóváhagyott elveket követte, melyek szerint a játékoknak a nemek közötti egyenlőséget, a globális vonzerőt, a költség- és komplexitástudatosságot, valamint a sportoló-központúságot kell biztosítaniuk – írja a MOB.

 

Legfrissebb hírek

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
Tegnap, 9:01

Súlyemelés: jönnek az új súlycsoportok, egy máris változott

Egyéb egyéni
2025.05.13. 12:44

Los Angeles 2028: a Memorial Coliseum és az inglewoodi stadion lesz a nyitóünnepség két helyszíne

Egyéb egyéni
2025.05.09. 13:00

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:10

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
2025.05.06. 12:56

Szabó Szebasztián az olimpiáról: Többen maradhatnak az 50-es számok miatt

Úszás
2025.04.23. 08:37

Egy „szétszórt kirakós” lesz a Los Angeles-i olimpia a szervezők szerint

Egyéb egyéni
2025.04.22. 18:12

Los Angeles 2028: Biles még nem tudja, versenyezni fog-e a hazai olimpián

Torna
2025.04.22. 12:48
Ezek is érdekelhetik