Pigniczki nyolcadik, Wiesner 12. az egyéni összetett döntőjében a ritmikus gimnasztika Eb-n

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 19:47
Pigniczki Fanni úgy érzi, a labdagyakorlata sikerült a legjobban (Fotó: Koncz Márton)
Mindkét magyar, Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is karrierje eddigi legelőkelőbb helyezését érte el Európa-bajnoki egyéni összetettben: előbbi nyolcadik, utóbbi tizenkettedik lett a budapesti kontinensbajnokság szombati versenynapján. Az aranyérmet a bolgár Sztiliana Nikolova nyerte meg.

„Addig nyomom, amíg le nem szakad a tető, amíg ki nem alszanak a fények, amíg a lábaim fel nem adják, és össze nem esek” – nyersen valahogy így lehetne fordítani a Till I Collapse című szám refrénjének egy részét. Eminem és Nate Dogg amerikai rapperek 2002-ben kiadott közös dala csak hangszeres változatban csendül fel visszatérően a Papp László Budapest Sportarénában, míg a sportolók levonulnak a szőnyegről, vagy éppen a pontszámaikra várnak – ám a szövege alapvetően hűen tükrözi azt, ahogy a ritmikus tornászok a legjobbra törekedve feszegetik a határaikat egy ilyen extrém fizikai igénybevételt követelő sportágban, többek között a precizitást, az akrobatikus képességeket, vagy a hajlékonyságot tekintve. Összeesésről azért szerencsére szó sincs senkinél.

Szombaton az egyéni sportolók szempontjából legfontosabb nap, az összetett döntő következett a hazai rendezésű, 40. ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon, ennek jelentősége pedig érződött az arénában is, a selejtezős napokhoz képest is jobban megtelt élettel a csarnok a lelátókon és a folyosókon is. Szép számmal érkeztek külföldi szurkolók is – a magyar versenyzők köszöntésénél semmi nem lehetett hangosabb, de többek mellett különösen az olasz, német, lengyel rajongók energiája sem maradt el sokkal. A bolgár Sztiliana Nikolovát különösen nagy üdvrivalgás fogadta – ekkor még nem tudta, hogy ő lesz az összetett Európa-bajnok.

A jókedvet pedig időről időre Luigi fokozta a helyszínen – na nem a Verdák című animációs film Ferrari-drukker, abroncsszaküzlet-tulajdonos figurája kelt életre, Luigi az Eb-k kabalaállata, egy majom, olyasmi lehet, mint Röppipi a röplabdásoknak.

Mindkét egyéni versenyzőnk, Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna bejutott az összetett fináléba a négy szerrel elért szerdai és csütörtöki eredményeik alapján, előbbi a 10., utóbbi a 16. helyen. Sorozatban ez volt a harmadik Európa-bajnokság, melyen két honfitársunk, és név szerint is ez a két tornász képviseltette magát az egyéni összetett döntőben. Az eredetileg 76 indulóból a 24 legjobb szerepelhetett itt a három legjobb szergyakorlatának pontszámát figyelembe véve.

A két magyar külön csoportban versenyzett, és Pigniczki Fanni lépett korábban a szőnyegre. Buzogánygyakorlatában egyet ejtett, illetve karikával is volt egy rontása (egy alkalommal a földön pörgetett szert nem sikerült lábbal felrepítenie), de nem akadoztak a bemutatói, szalaggal és labdával pedig különösen harmonikus produkciót nyújtott, mindkettőben jelentősen javított selejtezős pontszámához képest – utóbbiban szerdán 33.350 pontot elérve egyéni csúcspontszámot gyűjtött össze, ezt sikerült megfejelnie újabb közel másfél ponttal.

Wiesner Hanna is magabiztosan bemutatózott, látható hibákat nem ejtett, ő pedig éppen a másik két szerrel javított számottevően, karikával és buzogánnyal. Előbbire élete legjobbját kapta, a kvalifikációs 32.000 pontot dobta meg 1.7-tel, utóbbiban pedig több mint 2 ponttal ért el többet a selejtezős 30.200-hoz képest.

A végelszámolásnál Pigniczki pontszáma a nyolcadik, Wiesneré a 12. helyet jelentette. Ez mindkettejük egyéni legjobbja felnőtt Európa-bajnokságokon.

„Nagyon nagy öröm, hogy életem legjobb Európa-bajnoki összetett döntős helyezését sikerült itthon elérnem – mondta már az eredmény ismeretében Pigniczki Fanni. – Hosszú nap volt, de a magyar szurkolók, az edzőim, és mindenki, aki velem volt és támogatott, rengeteg segített abban, hogy ez összejöjjön. Éreztem a közönség energiáját, ami verseny közben is nagy pluszt ad. Az első szeremnél, a buzogánynál kicsit izgultam, amikor bejöttem, kicsit fáradtabb voltam, mint eddig, de összességében azt is éreztem, hogy jól fog alakulni ez a nap. Szerről szerre lettem magabiztosabb, a legjobban a labda sikerült, és még a szalagot emelném ki. Ha visszamehetnék, egyedül a karikán változtatnék, buzogánnyal jól éreztem magam, bár volt egy kisebb csúszásom, de visszatérek még ehhez a gyakorlathoz, és úgy érzem, össze fog állni az olimpiáig. Próbáltam tesztversenyként felfogni a versenyt, hiszen Párizsban majd a selejtezőben is egymás után következik a négy szer. Karikával próbálnék jobban felszabadulni és összpontosítani, de valamiért ennek így kellett történnie, enélkül szerintem nem tudtam volna ilyen jól összerakni a labdagyakorlatot.”

Wiesner Hanna szintén elégedett lehetett: „Hét helyet javítottam az előző Európa-bajnoksághoz képest, mindent megtettem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki ezen a versenyen. Alapvetően elégedett vagyok, de minden versenyből lehet tanulni. Talán a szalag nem sikerült teljesen a tervezetteknek megfelelően, és a labdában is volt egy ejtésem, de a karikára életem legmagasabb pontszámát kaptam, és a buzogánygyakorlatra is büszke vagyok. Nagyon sok jó élményt viszek magammal a hazai versenyből, köszönöm az edzőimnek, a nézőknek és mindenkinek, aki segített.”

Az aranyérmet az egyszeres világbajnok bolgár Sztiliana Nikolova nyerte meg – csapatban már végzett a dobogó legfelső fokán Eb-n, egyéni összetettben viszont két bronzérem után először ért fel a csúcsra. Négy ponttal előzte meg a második, ötszörös világ- és négyszeres Európa-bajnok olasz Sofia Raffaelit, és több mint öttel a hatszoros vb- és egyszeres Eb-első német Darja Varfolomeevet.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
Egyéni összetett. Európa-bajnok: Sztiliana Nikolova (Bulgária) 143.750 pont, 2. Sofia Raffaeli (Olaszország) 139.750, 3. Darja Varfolomeev (Németország) 138.450, …8. Pigniczki Fanni 132.000, …12. Wiesner Hanna 129.050

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik