
A szervezők tájékoztatása szerint a 16 párosból 11 már megvan, Babos Tímea az orosz Alekszandra Panovával, Stollár Fanny a lengyel Katarzyna Piterrel indul, Bondár Anna partnere pedig Gálfi Dalma lett volna, de utóbbi a Wimbledonban elszenvedett térdsérülése miatt visszalépett a Hungarian GP-től.
A Wimbledonban a belga Greet Minnennel jelenleg nyolcaddöntős Bondár így Csang Suaj oldalán szerepel majd a Római parton, a 34 éves kínai játékos párosban megnyerte 2019-ben az Australian Opent, majd 2021-ben a US Opent.
A 16-os párostáblán két szabadkártyát osztanak ki a rendezők, és mindkettő „színmagyar” duóé lesz.
Egyesben a hétvégi selejtező sorsolására pénteken kerül sor, a kvalifikáció mezőnyében legalább négy hazai teniszező kap helyet. A főtábla sorsolása vasárnap lesz.
Az már eldőlt, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a 2020-ban Australian Open-győztes amerikai Sofia Kenin mégsem jön Budapestre.

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Udvardy Panna továbbjutott Torontóban, Oszakával találkozik

Bondár két játszmában legyőzte Kalinyinát Torontóban


