Kajak-kenu: újabb érmet szereztek a magyarok az angliai előolimpián

2011.09.03. 16:12
Címkék
Vajda Attila pénteki bronza után újabb éremnek örülhetett a magyar csapat az Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban zajló előolimpián. A Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros a második helyen ért célba a K-2 500 méteres döntőben – olvasható a Magyar Kajak-kenu Szövetség közleményében.

Mindketten vb-címnek örülhettek két hete a szegedi világbajnokságon (Tamara két aranyérmet is nyert), azóta viszont inkább a nyaralásé, pihenésé, kikapcsolódásé volt a főszerep mindkettőjük életében. Ennek ellenére Storcz Botond szövetségi kapitány szerint „nagyon szépen evezték végig a távot, a végén is jól hajráztak, így megérdemelten állhatnak dobogóra".

A számot a németek párosa nyerte meg, a lengyelek szereztek bronzérmet, a világbajnok osztrák hölgyek pedig a negyedik helyen végeztek.

Kozák Danuta az 500 egyes B-döntőjében volt érdekelt, amelyet megnyert, így összetettben a kilencedik helyen zárt. Az A-döntőben ausztrál győzelem született, a világbajnok Nicole Reinhardt Kozák Danuta mögött lett negyedik a B-döntőben.

„Sokszor elmondtuk már, hogy nem az eredmény a legfontosabb az előolimpián, ennek ellenére természetesen örülök az újabb dobogós helyezésnek. Ráadásul kifejezetten szép érmet osztanak az angol rendezők, már ezért is megéri jól szerepelniük a versenyzőknek. Rendes eredményhirdetést is tartanak, szóval a majdani olimpiai dobogót is megismerhetik, feltérképezhetik a versenyzők" – mondta Storcz Botond.

Szombat délután a 200 méteres elő-, illetve középfutamokkal folytatódik az előolimpia.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59