Kajak-kenu: Szeged rendezheti a síkvízi világbajnokságot 2013-ban

MTI MTIMTI MTI
2010.04.10. 17:41
Szeged rendezheti 2013-ban a síkvízi világbajnokságot – döntött szombaton budapesti ülésén a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa.

A Maty-éri pálya az 1998-as és 2006-os viadalt követően immár harmadszor lehet házigazdája az olimpiai programban is szereplő síkvízi versenyek vb-jének. A rendezési jogra még Moszkva és a portugáliai Montemor kandidált, de végül mindketten visszaléptek, így Szeged egyhangú szavazással győzött. Az orosz főváros 2014-ben lehet majd házigazda.

Győr a 2012-es maratoni vb-ért szállt harcba, de alulmaradt Rómával szemben.

„Olimpiai évben mindig reflektorfénybe kerül itthon a sport és ezen belül a kajak-kenu is, s azért szálltunk harcba a 2013-as síkvízi világbajnokságért, mert szerettük volna lendületben tartani a sportágat. Reményeink szerint az újabb vb jó indítása lehet majd a következő ötkarikás ciklusnak – mondta a szegedi sikerrel kapcsolatban az MTI-nek Schmidt Gábor, a hazai szövetség főtitkára, hozzátéve, hogy a győri vereség miatt ugyanakkor az egyik szemük sír, a másik nevet. – El kell ismerni, hogy Róma sajátos vonzerővel bír, meggyőződésem, hogy ez döntött, nem pedig a pályázatok tartalma, hiszen Győr anyagában sem volt semmi kivetnivaló. Úgy érzem, ez esetben a jobban csengő név nyert."

Az idén a lengyelországi Poznanban, jövőre pedig a franciaországi Vichyben lesz a síkvízi vb, majd következik a londoni olimpia, 2013-ban Szeged, 2014-ben pedig Moszkva lesz a házigazda.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin debütált, négygólos döntetlennel maradt zsinórban harmadik meccsén veretlen a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 19:00

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26