Kajak-kenu: a mártírhalált halt világbajnoki érmesre emlékeztek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.08. 17:59
A sportág első magyar világbajnoki érmesére, a 65 éve mártírhalált halt Balatoni Kamillra és négy társára emlékezett hétfőn a Magyar (MKKSZ) és a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség.

A II. kerületben tartott ünnepségen Baráth Etele, az MKKSZ elnöke méltatta a néhai kiváló sportolót, akinek több volt sporttársa is megjelent a megemlékezésen.

Az 1912-ben született Balatoni Kamill a magyar kajak-kenu sport egyik megalapítója és első nemzetközi szintű élversenyzője volt. A kajakozást a Lágymányosi-öbölben kezdte, 1941-ig a Karakán Kajak Klubban sportolt, majd a Pannónia TE-ben folytatta sportpályafutását. 1937-ben már több nemzetközi versenyt megnyert, majd 1938-ban, a sportág első világbajnokságán falboot 10.000 méteren ezüstérmet szerzett.

1945. február 7-én katonaszökevénynek minősítették és négy sporttársával - Nagymajtényi Károllyal, Wesszely Jánossal, Kövér Miklóssal és Oltai Károllyal - együtt egy német SS alakulat tagjai agyonlőtték.

Balatoni Kamill pályafutása során 30 országos bajnoki címet nyert és már versenyzői karrierje alatt szövetségi kapitány lett. Családjának kezdeményezésére s az MKKSZ javaslatára 2004-től a sportág Budapest-bajnoksága egyben Balatoni Kamill-emlékverseny is.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik