Nyílt csata a MOB elnöki székéért

– Friderikusz Sándor rákérdezett Schmitt Pálnál, hogy Gyárfás Tamás áll-e az elmozdítását ösztönzők mögött. Az elnök rábólintott. És ön?
– Én is.

– Szívesen lenne MOB-elnök?
– A futballszövetség jelenlegi elnöke korábban többször is kijelentette, hogy mi nem akar lenni. Ha most azt mondom, hogy mennyire nem szeretnék elnök lenni, akkor mostantól én vagyok a Kisteleki II.

– Ez mit jelent?
– Hogy maradnék inkább Gyárfás.

– Tehát?
– Komolyra fordítva… Az elnökség tíz tagja közös nevezőre jutott abban, hogy ez így nem mehet tovább. Schmitt Pált mindeddig valamennyien támogattuk. Ha így folytatjuk, már nem a sport érdekeit szolgáljuk. Schmitt tizenhét éve elnök, ebből legalább tízet idegenben töltött el. A MOB ma nem mutat kellő erőt, a távvezérlés kevés. Magam erről személyesen is beszélhettem vele. Javasoltam, hogy most egy egész picit lépjen hátra. Ettől nem lesz kisebb, sőt! Mert az eddig említettek mellett van még egy fontos szempont. Olyan elnök kell, aki a kormánnyal szemben is jól tudja a MOB-ot képviselni. Ötvenmillió forint állami pénz jut ma a MOB-nak. Szidhatjuk érte az egykori sportminisztert, szapulhatjuk a döntéshozókat, de van egy másik út: megpróbáljuk megnyerni őket.

– Schmitt Pál személye jelenti a kevesebb pénzt?
– Van kedve játszani?

– Játszhatunk…
– Akkor néhány percre legyen ön a kormányfő. Vállalja?

– Igen, néhány percre...
– Nos, akkor én azt mondom, hogy maga egy nemzetgyűlölő, aki egy tál lencséért képes eladni tizenötmillió magyart, az egész országot. Ön jön. Mit mond erre, kedves miniszterelnök úr? Azt, hogy „drága jó barátom, ha már így összefutottunk, ugorj be hozzám, és beszéljük meg, hogy azt az általad vezetett semleges sporttestületet hogyan is segíthetném jobban…” Ezt mondja?

– Előbb magamhoz kellene térnem a megdöbbenéstől. Ennyire szubjektív dolgoktól függhet a magyar sport jövője.
– A jelene is. Eljátszhatjuk, hogy szentek vagyunk, hogy semmi sem számít. Mondhatja nekem, hogyha én most önt leköpöm, nem is törődik vele; hanem lazán letörli az arcát, majd közli, hogy fogjunk össze. Te utazz el, én adom a pénzt.

– Sok ez nekem. Lemondok a miniszterelnöki tisztségről.
– Na, látja!

– Miért a politikai szerepvállalásával támadják Schmitt Pált, ha tavaly májusban annak ismeretében választották meg újfent?
– Jogos a felvetés. Az őszinte válasz: mert megszoktuk őt. A MOB-ot 1984 óta tulajdonképpen ő irányítja, hiszen akkor már főtitkár volt. Végtelen tisztelettel és türelemmel voltunk iránta. Mellette nőttünk fel. Éveken át ittuk a szavait. Szépen tud beszélni. Fokozatosan bizonytalanodtunk el. Először elment négy évre Madridba nagykövetnek, utána megcélozta Svájcot, hiszen ott van a NOB székhelye. Nyolc évet felvállalt érte a MOB tagsága, de ennek nem lett meg a hozama, nem lett NOB elnök.

– Ne folytassa! Tudjuk… Volt még a főpolgármester-választás, s van az európai parlamenti képviselet. Nem lett volna egyszerűbb közölni az elnök úrral, hogy jelenlegi státusai miatt alkalmatlan? Miért kell a politikai köntös?
– Kíméletből. Nem akartuk őt a nevén nevezni. Azt írtuk, azt írták százketten alá, hogy párt elnöke, alelnöke, főtitkára ne legyen MOB kulcsszereplő. Schmitt nevét nem említettük. Úgy fogalmaztunk, hogy soha, senki.

– Mindenki tudta, hogy róla van szó.
– Biztosítottunk neki egy méltó kivonulási útvonalat. Én magam mondtam el neki, hogy a nemzetközi ügyeket még a változást ösztönzők szerint is változatlanul neki kell vinnie, és ha itthon van, akkor mindenben számítunk a tapasztalataira. Az órámon mutogattam: vegyük azt, hogy a számlapon ma ő a tizenkettes. Fordítsuk el csak egy egészen picit az órát. Ettől még a tizenkettes elöl marad.

– Mit takar a tizenegyes? A tiszteletbeli elnökséget?
– Nevezzük úgy, sőt kapjon mellé felruházott jogokat. De ennél is fontosabb, hogy maradjon barát. Történjen bármi, mi tartsunk össze. A sportélet közösségekre épül, a tagoknak össze kell tartaniuk. A sportemberek rekesszék ki a sportpályákról, sportfórumokról a politikát. Ma ez nem így van.

– Mondják, Schmitt Pál az utódjának jelölte, feltéve, hogy a Fidesz győz a választásokon, ő pedig tárcát kap a kormányban.
– Mi a kérdés?

– Lehet, hogy ha a Fidesz nyer, akkor nincs ez az egész kalamajka.
– Nem nyert.

– Ennyi?
– Körülbelül. Schmitt Pált tavaly újraválasztottuk. Mert kötődünk hozzá. Nem akartuk elhinni, hogy Madrid, Bern, majd a főpolgármesteri próbálkozás, aztán a pártvezetői túlkapások után sohasem lesz vége a sorozatnak. Valahogy tabu lett a vele kapcsolatos bárminemű vélemény. Ha valaki csak megemlítette, hogy most nehezebb bizonyos cégekkel szót érteni, mert ő pártvezető, akkor felcsattant.

– Ez ellen szól, hogy az idén száznyolcvanmillió forinthoz, korábban sohasem látott támogatási összeghez jutott a MOB.
– Most mondjam azt, hogy a horvát–magyar labdarúgó Európa-bajnoki pályázatra három hét alatt háromszázötvenmillió forint plusz áfát sikerült szerezni? Vagy hogy az úszók támogatói az elnök úr által oly sokra tartott összeg többszörösét adják össze? Száznyolcvanmillió persze sok pénz, de nem elég.

– Az esetleges elnökváltás után mekkorára nőhet?
– Nem tudom. De tény, hogy hétfőn a Túró Rudit forgalmazó céggel tárgyaltam, tízmillió forint értékű árut küldenek az úszó Európa-bajnokság indulóinak. Kedden a Spar hét és fél millió forintnyi banánt, körtét és almát ajánlott fel. A Vivien ásványvízből kétszázezer félliteres palackot kapunk, Cerbonából hetvenkétezer darabot, Algida fagylaltból pedig több mint százezret, az Elefánt bútorház berendezést ad. Hétfőtől csütörtökig jártam körbe ezeket a cégeket. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet mindent egy napra, péntekre, az európai parlamenti szabadnapra építeni egy sportszervezet sikereit, de az öt nap ötször annyi lehetőséget kínál. A cégvezetők a MOB elnökét tekintik tárgyalópartnerüknek, és nem az amúgy nagyon ügyes Babati Lajost.

– Magyarán: kijáró elnök kell a MOB élére? Nem lenne egyszerűbb, ha a költségvetés vállalna több áldozatot?
– De.

– Bővebben?
– A minden heti lottó ötös legalább ennyire leegyszerűsítené a helyzetet. De nincs ajándék. Kapni csak úgy lehet, ha adunk is. Ha mást nem, kellő tiszteletet. Üzenetekkel képtelenség ugyanazt az eredményt elérni, mint személyesen.
– Az olimpiai bajnokok sorra állnak ki Schmitt mellett, ez személyes kapcsolatra utal.
– Továbbá egyfajta, szerintem nem kívánt személyeskedéshez vezet. Az olimpiai bajnokokat én megkímélném ezektől a harcoktól. Most közülük majdnem harminc kiállt Schmitt mellett. És a többiek? Eszerint ők megtagadnák olimpiai bajnok társukat? Ugyan már! Egymást követik a kínos helyzetek. Már három olyan bajnok van, aki két helyen írt alá. Miért kell ez? Kinek kell?
– Megnevezné őket?
– Soha! Annál ők többet tettek le a sport asztalára. Nekik nem szabad szégyenkezniük.
– Mi lesz, ha csatát veszítenek?
– Schmitt Pál azt mondta, a MOB nem ismeri a visszahívás intézményét. Aján Tamás leváltásakor még ismerte. Akkor még benne volt az – azóta is változatlan – alapszabályban. Ha az elnök rosszul emlékszik, és továbbra is van visszahívás, akkor a teljes tagság ötven százalékának, plusz egy főnek kell a változás mellett kiállnia. A tagság nem akarhatja, hogy az elnöknek újabb panasszal kelljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, vagy az Alkotmánybírósághoz fordulnia. Ezért új papír született, mely szerint Schmitt Pál nem tudja kellőképpen érvényesíteni a MOB érdekeit. Ezt is aláírták.
– Meggyőződése, hogy megingott a bizalom az elnökben?
– Az aláírások ezt tanúsítják.
– De a szavazás titkos. Nem aggasztja?
– Nem.
– És ha nem önök nyernek?
– Ha leszavazzák a kezdeményezésünket, akkor le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket. Én lemondok. Császári Attila, Bakonyi Tibor alelnök társaim is ezt teszik, akárcsak az elnökségből Csötönyi Sándor, Sinka László, Faragó Judit, Vass Károly és a többiek...
– Megint játszik. Miért ne lenne magukra szükség?
– Álságos lenne az újfent megerősített MOB-elnök mellett asszisztálnunk a továbbiakban. Ez a vita túl messzire ment. Mi nem akartunk nyilvánosságot, de Schmitt Pál egy elővágással a Magyar Nemzetben támadásba lendült. Madárijesztőknek nevezett bennünket. Többet nem fogjuk ijesztgetni. Hiszen mint bizonygatta, ő hozza a termést. Ha ez jelenti a bőséget, akkor neki kell maradnia. A MOB viszont konzerválódhat.
– Egyébként honnan vehette Schmitt Pál, hogy önhöz igazodnak a többiek?
– Mondhatnám, erről kérdezze meg Schmitt Pált. A valóság, hogy szóba sem jött az esetleges utódlás. Az természetes, hogy mi százketten mostanában sokat beszélgettünk egymással. Olyan is volt, hogy vagy ötvenen ültünk egy nagy asztal körül. Felvetődött egy-egy kérdés, ki-ki elmondta, ő mit tenne, majd rám nézett. Az ön szavaival élve: ennyi. Se több, se kevesebb. Könnyen lehet, hogy legközelebb másra néznek. ---- – Hogyan foglalná össze az ön ellen indított legújabb támadást?
– A Magyar Olimpiai Bizottság néhány tagja, valamint a MOB elnökségének néhány tagja aláírásokat gyűjt, hogy leváltsanak elnöki posztomról. Kifogásuk velem szemben, hogy politikus vagyok, és szerintük nem tudom ellátni elnöki teendőimet. Ez a támadás nem új számomra, félévenként előjön, tavaly kétszer választott újra a közgyűlés.

– Lássuk sorjában! Politikus mivoltát miért támadják?
– A nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz egyik alelnöke vagyok. Az aláírásgyűjtők és az aláírók szerint ezen funkciómmal megosztom a MOB tagságát és a szponzorokat is, ezért a MOB kevesebb pénzt tud szerezni a magyar sport támogatására.

– Az biztos, hogy megosztja a tagságot, elvégre egyik része szervezkedik ön ellen. Csökkent a bevétel?
– Nem, ellenkezőleg, növekedett a bevételünk. Az állami támogatás ugyan változatlanul csak ötvenmillió forint évente, ám az idén már száznyolcvanmillió szponzori forintot sikerült eljuttatnunk a magyar sport műhelyeibe. A terv pedig erre az évre háromszázmillió forint.

– Támadói szerint a MOB forintmilliárdokat szerezhetne, ha a marketingmunkát megerősítenék.
– Ezt a MOB-elnökség tagjai hangoztatják. Sőt még alelnökök is vannak közöttük. Eddig is minden lehetőségük megvolt arra, hogy pénzt hozzanak a MOB-ba. De egy fillér sem érkezett. A mi becslésünk szerint ma Magyarországon a MOB saját maga háromszáz-háromszázötven millió forintot „termelhet ki” évente.

– Térjünk vissza a politikai funkciójára. Más nemzeti olimpiai bizottságban előfordul, hogy valamelyik frontember egyben politikus is?
– Gondolhatja, mára már utánanéztem. A brit, a svájci, a holland vagy például a szlovén olimpiai bizottságban hasonló a helyzet. Az Európai Olimpiai Bizottság eddigi elnöke pedig Silvio Berlusconi jobbkeze. Németországban nemrégen vonták össze a olimpiai bizottságot és a sportszövetséget, vezetője pedig a politikailag markánsan elkötelezett két olimpiai bajnok, Thomas Bach és Eberhardt Ginger lett. Hogy csak európai példákat említsek.

– Ön szerint is gondot jelent, hogy vezető beosztású politikus is van a MOB csúcsvezetőségében?
– Minden olimpiai bizottság vezetőségébe kellenek a kultúra, a gazdaság vagy a politika elismert szakemberei. Csak ők tudnak kellő súlyt adni a bizottságnak, az olimpiai mozgalomnak és a sportlobbinak.

– Nem bánta meg, hogy annak idején politikai szerepet vállalt?
– Egyáltalán nem. Egyszer minden embernek színt kell vallania. Én hatvan felett értem el abba a korba, amikor erre sor került. A nyilvánosság előtt is vállaltam politikai nézeteimet. Szívesen beszélek róla, s tudom, hogy jó helyre tettem le a voksomat. Ezt kétezer-háromban anélkül tettem, hogy egyéb posztjaimat féltettem volna.

– Eljutottunk a többi feladathoz, amelyek támadói szerint elvonják az erejét a MOB-ban végzett munkájától. Milyen posztokról van szó?
– Egyetlen főállásom van: az Európai Parlament képviselője vagyok. A MOB elnöki tisztsége mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja vagyok, irányítom a környezetvédelmi bizottságot, és én vagyok a protokollfőnök. Elnöke vagyok a mintegy százezer tagot számláló Olimpikonok Világszövetségének, a WOA-nak, és a Fidesz alelnöki posztját töltöm be.

– Ez egyenként is embert próbáló feladat. Lehet valami abban, amit az ellenfelek mondanak. Ön szerint jut elég ideje a MOB-ra?
– Heti három napot töltök Brüsszelben. A többi napon Budapesten személyesen is elérhető vagyok. De hangsúlyozom, hogy a MOB elnöki teendőit társadalmi munkában végzem, ellenben egy hivatásos csapat dolgozik nap mint nap idehaza, élén a főtitkárral és az ügyvezető igazgatóval. Eddigi tapasztalatom alapján ez elegendő.

– Kérem, hogy az olvasók kedvéért állítsa erősorrendbe a posztjait!
– Várjon egy pillanatot, ezen még nem gondolkodtam. Az első helyre az európai parlamenti képviselői munkámat helyezem, nemcsak azért, mert ez a főállásom, hanem azért is, mert hosszú távú, szép feladatokkal bíztak meg ott. A második helyen a MOB elnöki posztja következik, együtt a NOB-tagságommal és a WOA-elnökségemmel, elvégre mindhárom az olimpiai mozgalomhoz kötődik. Fideszes politikai szerepvállalásom pedig életem beteljesülését jelenti.

– Egykori sikeres pályafutására emlékeztetnek azok a riposztok, amelyekkel ellenfelei támadását most is hárítja. Vajon mi motiválhatja azokat, akik le akarják váltani?
– A többszöri roham arra ösztönzött, hogy munkámat alaposan gondoljam át. Szerintem a feladataim elvégzésével kapcsolatos vádak mondvacsináltak. Csak egy motiváció maradt, amelyre tippelni tudok: az egyéni ambíció.

– Mire gondol pontosan?
– Arra, hogy valaki – vagy akár több ember is – nagyon szeretne a MOB elnöke lenni. És attól sem riad vissza, hogy az olimpiai mozgalommal összeférhetetlen eszközöket is bevessen célja elérése érdekében.

– Melyek ezek az eszközök?
– Például az aláírásgyűjtés. A problémáinkat itt, az irodában vagy az elnökség ülésén is meg lehetne beszélni.

– Azt mondja, még senki sem kereste fel a közvetlen elnökségből, és nem szegezték önnek a kérdéseiket?
– Nem.

– Furcsa. De mondja, miért olyan vonzó a MOB elnökének széke? Láthatóan ön is ragaszkodik hozzá, és másoknak is kellene.
– Arra még jól emlékezhetünk, hogy az athéni olimpia után egyedüli jelölt voltam, és akkor már minden politikai szerepvállalásom és az EU parlamenti képviselői munkám is ismert volt. Akkor titkos szavazással, jelentős többséggel kaptam négy évre bizalmat. amit azóta a tagság egyszer már megismételt. Én is csak azért vállaltam a megmérettetést, mert felelősséget éreztem a magyar olimpiai mozgalom iránt. Egyébként valóban óriási kihívás a MOB elnökének lenni. Hatalmas presztízst jelent egy száztizenegy éves, patinás, sok sikert megért civil szervezetet irányítani. Most már valóban sokan vannak, akik szívesen cserélnének velem. Tömött sorokban állnak, és ugrásra készen várnak. Hogy egy példával illusztráljam: legutóbb egyetlen megüresedett elnökségi helyre kilencen pályáztak. Azt hittem, az új tag (Markovits László – a szerk.) is segíteni akarja a munkánkat, most viszont az aláírásgyűjtők között látom. Nekem viszont – akár hiszi, akár nem – MOB-os névkártyám sincsen. Nincs rá szükségem, mindenki tudja, ki vagyok. Hadd tegyem hozzá, óriási meglepetés várja, aki előkészítés nélkül az elnöki székbe zuhan. Akkor jön majd csak rá, mennyi munkát kell elvégeznie.

– Kerülgetjük a forró kását, de lényegében már mindenki tudja, hogy ki szeretné megszerezni a székét. A minap ön az ATV egyik műsorában Gyárfás Tamást, a MOB alelnökét, az úszószövetség elnökét és a kétezer-tizenkettes labdarúgó Európa-bajnokság pályázati bizottságának elnökét, a Nap Tévé producerét és tulajdonosát nevezte meg.
– Tévedés. Én eddig sohasem neveztem meg senkit. Egyébként visszatérve az ön által említett egyik alelnökre, ő rendkívül ambiciózus ember. Persze ő sem kérdezte meg tőlem, hogy miben segíthet. Az aláírásgyűjtők helyében én kivárnám kétezer-kilencet, hiszen a megbízatásom addig szól. A pekingi olimpia után már nem áll szándékomban tovább vállalni ezt a feladatot. Magamtól átadom a posztot egy erre a munkára felkészített, megfelelő kapcsolatrendszerbe bevezetett utódnak.

– Jelen állás szerint korábban is megtörténhet a csere. Mire számít a továbbiakban?
– Az aláírást szervező elnökségi tagok rendkívüli elnökség ülést akarnak, meg is lesz augusztus elején. Azután rendkívüli közgyűlést akarnak majd, természetesen azt is megtartjuk. Ott mindenki elmondhatja a véleményét, felsorolja érveit, hogy megvédje munkáját, programját. És ne felejtse, ott már titkos szavazás lesz, amelynek a végeredményét nem lehet előre borítékolni.

– Mi lesz, ha veszít?
– A vereséggel egyelőre nem foglalkozom. Sajnálom, hogy az olimpiász félidejében zavarták meg a fejeket, a munkát, és remélem, hogy ez nem hat ki a pekingi szereplésre.

– Tudna javasolni maga helyett új elnököt?
– Igen. A MOB tagjai között is látok olyan szakembert, akit át tudná venni a stafétabotot, és az olimpiai bajnokokból lett sportvezetők között is van alkalmas jelölt. Szívesen látnék egy jól felklészített olimpiai bajnokot utódomként.

– Nem fordult meg a fejében, hogy önként lemondjon?
– Összesen majdnem negyed évszázada dolgozom a MOB-ban főtitkárként és elnökként. Büszke vagyok a munkámra. Felelősséggel csak a MOB közgyűlésének tartozom. ---- Kulcsár Győző (négyszeres olimpiai bajnok)

– Nehezményezem, hogy a tíz elnökségi tagot mindenki megkérdezi, a másik nyolcat meg nemigen. Csak általánosságokat hallok én is, hogy nem mennek jól mostanában a MOB dolgai. Az események mögött egyéni ambíciókat sejtek, amit nem ítélek el, inkább a módszerrel van bajom.

Elbert Gábor (sportszakállamtitkár)
– Az államnak sem joga, sem lehetősége nincsen arra, hogy beavatkozzon egy civil szervezet belügyeibe. Az persze sajnálatos, hogy a MOB kénytelen most magával foglalkoznia, ahelyett, hogy a szakmai kérdéseket, a sportfeladatokat helyezné előtérbe.

Csötönyi Sándor (MOB-elnökségi tag)
– Betüremkedett a politika a sport világába, és ez tarthatatlan állapot, amelyet meg kell szüntetni. Fönntartom azt az álláspontomat, amelyet a másik kilenc elnökségi taggal aláírtam, vagyis hogy a mindenkori MOB-vezetőkkel szemben érvényesüljön az az elv, hogy politikailag legyenek semlegesek.

Dr. Kárpáti György (háromszoros olimpiai bajnok)
– Az olimpiai ciklus felénél és azután, hogy a MOB már tárgyalta ezt a kérdést, nem tartom időszerűnek. Szerintem a személyi kérdések csak másodlagosak, azzal kellene inkább foglalkozni, miért vonta el a kormány a pénzt a sportból, miért csökkent a MOB költségvetése kétszázmillió forintról ötvenmillió forintra.

Kökény Beatrix (olimpiai ezüstérmes)
– Azt gondoltam, hogy ez az a szervezet, amely teljesen politikamentesen működik, és igencsak meglepődtem, amikor ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Sajnos a MOB-tagok is politikai hovatartozásuk szerint szavaznak. Az elnökségi tagoknak is inkább öszsze kellene fogniuk, nem pedig egymás ellen fordulniuk.

Szabó Bence (olimpiai bajnok)
– Sajnos már akkor éreztem, hogy mennyire átpolitizálódott a sport itthon, amikor a MOB főtitkári posztjára kandidáltam. Akkor is mindenki azt kérdezte, melyik pártot képviselem... Én mindenképpen azt szeretném, ha a sport teljesen politikamentes lenne, mert szövetségi kapitányként is sokszor éreztem, mennyit tud ártani a politika.