Rögbi-vb: a lyoni meccsen mindkét csapat pontrekordot döntött – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 19:59
null
A vonal mögé zuhanó Germán Kessler így érte el a sárga mezes uruguayiak második célját (Fotó: Getty Images)<br />
Uruguay 36–26-ra legyőzte Namíbiát a Franciaországban zajló rögbi-világbajnokság szerdai, fordulatos mérkőzésén, és mivel négy célnál többet ért el, első sikerével a továbbjutás matematikai esélyét is megőrizte. A második félidőre elfáradó afrikai csapat bár szépen helytállt a lyoni meccsen, a hetedik vb-jéről is nyeretlenül utazik haza.

Az idei vb-n korábban kétszer tönkrevert namíbiai csapat nagyon jó első félidőt produkált. Egy uruguayi labdaeladásból profitálva Gerswin Mouton már az első percben célt ért el.


Később átjutott a célvonalon JC Greyling is, Tiaan Swanepoel pontokra váltotta a jutalomrúgásokat, a helyére küldött két büntetőt– az afrikai válogatott ezzel biztossá tette, hogy nem minden idők legalacsonyabb pontszámával tér haza (14, Románia 1995-ben és Kanada 2019-ben érte el), hanem a saját korábbi minimum össztermését (28) is meghaladja.


De meghozza-e a hetedik vb-részvétel az első namíbiai győzelmet is 25 vereség után? Swanepoel újabb sikeres büntetőjével kezdődött a második félidő, ez sokat ígért, 23–12-re vezetett az afrikai válogatott, csakhogy Aranos Coetzee összeszedett egy tízperces büntetést, és ez a lehetőség varázsütésre rendezte az addig kusza uruguayi sorokat. Rövid időn belül előbb Baltazar Amaya, majd Santiago Arata is szép célt ért el, Felipe Etcheverry értékesítette a jutalomrúgásokat, és máris Uruguay vezetett.


Innentől a dél-amerikai válogatott megint a célkeresztbe húzhatta az eredeti tervet: ha az addigi négy mellé csinál még egy ötpontos akciót, életben tartja soványka továbbjutási reményeit (a záró körben a háromszoros világbajnok Új-Zélandot kellene legyőzni…). Mindenesetre Bautista Bassónak egy újabb emberelőnyt kihasználva sikerült összehozni az ötödiket, és a vb-t a csoportban egyedüliként pihenőhét nélkül végigcsináló, ráadásul a hajrában végleges emberhátrányba kerülő namíbiaiak innen már nem tudtak visszakapaszkodni.

Végül tehát az uruguayiak örülhettek, ráadásul nemcsak a namíbiaiak (25), hanem ők is megdöntötték az eddigi vb-meccsrekordjukat (30)– két kisebb rögbinemzet fordulatos ütközetének is lehetnek különlegességei.

ÖSSZEFOGLALÓ

RÖGBI
VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT, LYON
Uruguay–Namíbia 36–26
(12–20)
Az állás: 1. Franciaország 13 pont (3 mérk.), 2. Olaszország 10 (2), 3. Új-Zéland 5 (2), 4. Uruguay 5 (3), 5. Namíbia 0 (4)

A JÁTÉKHÉT TOVÁBBI PROGRAMJA

• Szeptember 28., csütörtök
D-CSOPORT, TOULOUSE
21.00:
Japán–Szamoa
Szeptember 29., péntek
A-CSOPORT, LYON
21.00:
Új-Zéland–Olaszország
Szeptember 30., szombat
B-CSOPORT, LILLE
21.00:
Skócia–Románia
C-CSOPORT, BORDEAUX
17.45:
Fidzsi-szigetek–Grúzia
D-CSOPORT, NANTES
15.00:
Argentína–Chile
Október 1., vasárnap
B-CSOPORT, MARSEILLE
21.00:
Dél-Afrika–Tonga
C-CSOPORT, SAINT-ÉTIENNE
17.45:
Ausztrália–Portugália

A RÖGBI-VB-RŐL – RÖVIDEN
A négyévente megrendezett, immár tizedszer kiírt rögbi-világbajnokságon húsz válogatott vesz részt: a csoportkörben (szeptember 8.–október 8.) négy ötcsapatos csoportban körmérkőzést vívnak, minden kvintettből az első kettő jut be az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntő október 14–15-én, az elődöntő 20–21-én, a bronzmérkőzés 27-én, a döntő október 28-án lesz.
A csoportbeosztás
A-csoport: Új-Zéland, Franciaország, Olaszország, Uruguay, Namíbia
B-csoport: Dél-Afrika, Írország, Skócia, Tonga, Románia
C-csoport: Wales, Ausztrália, Fidzsi-szigetek, Grúzia, Portugália
D-csoport: Anglia, Japán, Argentína, Szamoa, Chile
A győzelemért 4 pont jár, a döntetlenért 2. Az egy mérkőzésen elért legalább négy cél egy bónuszpontot ér, és ugyancsak egy bónuszpont jár annak a vesztes csapatnak, amelyik hét vagy kevesebb ponttal kap ki.
A versenykiírás értelmében a vb-n egy válogatott két mérkőzése között legalább öt napnak kell eltelnie, hogy a játékosok regenerálódhassanak.
Az eddigi világbajnokok: Új-Zéland (3), Dél-Afrika (3 – címvédő), Ausztrália (2), Anglia (1)
AZ ELSŐ FORDULÓ ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!
A MÁSODIK FORDULÓ ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!
A HARMADIK FORDULÓ EREDMÉNYEI ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik