MÁV Előre: száztíz éves a legrégebbi fehérvári klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.31. 21:34
Nemcsak a 110 éves múlt dicső, hanem a jövő is biztató Székesfehérvár legrégebbi sportegyesületében, a MÁV Előre SC-ben – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester a pénteki ünnepségen.

A polgármester felolvasta a klub egykori futballistájának, Orbán Viktor miniszterelnöknek a levelét is. A kormányfő háláját fejezte ki, hogy fiatalon egy kiváló csapat részese lehetett.

„Életre szóló élményt jelentett, s olyan tudást és tapasztalatot adott, melyet ma is hasznosítani tudok” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szívből gratulált az egyesület egykori, jelenlegi és jövőbeni sportolóinak, és további sok sikert kívánt nekik.

Cser-Palkovics beszédében hangsúlyozta: a város életében meghatározó sportklub a MÁV Előre. Megemlítette, hogy a klub jelenlegi legeredményesebb sportága a röplabda, amelyet a taorendszer segítségével szeretnének tovább erősíteni, főként utánpótlásvonalon. Ugyanígy utánpótlásszinten szeretnék elérni, hogy a MÁV Előre visszatérjen a futball világába, ezen fognak dolgozni a következő években.

Nagy Róbert, a MÁV Előre SC elnöke elmondta, hogy a férfi röplabdázók jelenleg az NB I-ben szerepelnek, míg a hölgyek most jutottak fel az első osztályba, többségében 18-19 éves játékosokkal, ám a céljuk az Extraligába jutás. A férfi kézilabdázók az NB II-ben második helyet szereztek, szeretnék megcélozni velük az első osztályt.

Az egyesület 1909. május 30-án kezdte meg működését Déli Vasutas Testedző Kör néven, amely egy év után Déli Vasúti Műhelymunkások Testedző Köre névre változott. A kék-fehér klubban a sportolók eleinte birkózás és futball sportágakban versenyeztek, majd megjelentek az atléták és kerékpározók is.

A két világháború között – több névváltozás mellett – az egyesület létszáma és szakosztályainak száma is növekedett, miközben a kerékpározók országos bajnokot, illetve olimpikont is adtak Adorján István személyében.

Aztán 1957-ben a MÁV Járműjavító Üzem átvette a klub irányítását, azóta MÁV Előre SC néven szerepelnek. Az 1970-es évek jelentették az egyesület aranykorát, hiszen a kézilabdázók az NB I-ben szerepeltek, míg a labdarúgók 1977-től kezdve három idényen át szintén a legmagasabb osztályban játszottak.

Jelenleg kézilabda-, labdarúgás-, röplabda-, rúdsport-, természetjárás-, sakk-, asztalitenisz- és dartsszakosztályok működnek a klubban.

Legfrissebb hírek

Röplabda: továbbjutott a MÁV Előre a CEV-kupában

Röplabda
2025.11.18. 20:45

A győzelembe menekülne a Vasas röplabdacsapata

Röplabda
2025.11.13. 08:19

Férfi röplabda Közép-európai Liga: négy játszmában győzött a MÁV Előre

Röplabda
2025.11.06. 18:12

Másodszor nem jött össze a fordítás a MÁV Előre röpiseinek

Röplabda
2025.11.05. 20:32

Szettgyőzelemre futotta a MÁV Előrének a röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
2025.10.21. 20:21

Férfi röplabda BL: meglepetésre készülnek a fehérváriak

Röplabda
2025.10.21. 12:17

Magas színvonal és izgalmas csaták várhatók – kezdődik a férfi röplabda Extraliga

Röplabda
2025.10.20. 09:55

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06
Ezek is érdekelhetik