DTM: a mezőny jövőre ismét Magyarországra látogat

2017.12.06. 16:08
Az autosport.com szerint már megvan a német túraautó-bajnokság (DTM) 2018-as versenynaptára. Jövőre az ideinél eggyel több versenyhétvégét rendeznek, de számunkra az még fontosabb lehet, hogy 2018-ban is megmérettetheti magát a mezőny a Hungaroringen.  

A DTM 1988 után 2014-ben tért vissza a Hungaroringre, a következő évi naptárból azonban kimaradt a magyarországi hétvége. 2016-ban és 2017-ben aztán ismét ellátogatott ide a mezőny, és az előzetes versenynaptár szerint jövőre is megnézhetik a Mogyoródra kilátogató nézők a világ egyik legjelentősebb túraautó-sorozatának két futamát.

Ami a program változásait illeti, az ideihez képest 2018-ban eggyel több versenyhétvégét tartanak. Bár Moszkvába nem utazik el a mezőny, két igencsak híres pályára igen, egészen pontosan Brands Hatchbe és Misanóba.

A DTM 2018-as (még nem hivatalos) versenynaptára:

Hockenheim, Németország: május 5–6.
Lausitzring, Németország: május 19­–20.
Hungaroring, MAGYARORSZÁG: június 2–3.
Norisring, Németország: június 23–24.
Zandvoort, Hollandia: július 14–15.
Brands Hatch, Nagy-Britannia: augusztus 11–12.
Misano, Olaszország: augusztus 25–26.
Nürnburgring, Németország: szeptember 8–9.
Spielberg, Ausztria: szeptember 22–23.
Hockenheim, Németország: október 13–14.

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

F1
2026.07.27. 08:25

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25