csupasport bannerhátsófüves banner

A kisebb nátha még beleférhet – de miért nem szabad lázasan sportolni?

Csupasport  Csupasport
2022.10.31. 11:36
null
Majd kiizzadjuk! – vélekednek sokan, holott oda kell figyelni, nehogy még nagyobb legyen a baj.

Sokan munka, család, gyereknevelés mellett is rendszeresen sportolnak – nem hiába mondják, a hősök köztünk járnak. Ugyanakkor vigyázni kell, nehogy a hősiesség hősködésbe csapjon át, amikor betegen sem akarjuk kihagyni az edzést.

Az elmondhatatlanul sok hasznos következményén túl a sportolás segít megelőzni a megfázást is. A szakemberek szerint a heti ötszöri, legalább harmincperces, közepesen intenzív mozgás segít elkerülni a felső légúti fertőzéseket, de azért a hideg, esős időben könnyedén meg is lehet fázni. Ha pedig betegek vagyunk, akkor ne sportoljunk!

Ha a náthát nem kíséri torokfájás, rossz közérzet és főleg láz, érdemes beiktatni egy-egy sétát, és a nordic walkinggal sem muszáj felhagyni. Az ennél intenzívebb, megerőltetőbb mozgás azonban káros a szervezetnek, ezért kerüljük.

Az pedig alapvetés, hogy lázasan nem sportolunk: a láz miatt egy hétig mindenképpen érdemes a mozgást kihagyni.

A biológiai háttere ennek – ahogyan a webbeteg.hu írja –, hogy a sport elősegíti a vírusok terjedését a szervezetben, amelyek legrosszabb esetben a szívet is veszélyeztethetik, gyulladást okozhatnak. A legyengült immunrendszer a vírusfertőzés miatt fokozott működésbe kezd, viszont ebben az állapotban valójában nem tudja felvenni a harcot a vírusokkal. Ráadásul ha betegen sportolunk, dupla stresszhatás éri a szervezetet – alapvetően az egészséges szervezetnek a mozgás nem jelent stresszt, de betegen igen, és a fokozott működés is megterheli.
Tévhit, hogy a betegséget elégséges mozgással ki lehet izzadni, nincs olyan adat, amely ezt alátámasztaná.

Ellenben a tapasztalat amellett szól, hogy ha erősebb megfázással, súlyosabb betegséggel küzdünk, pihenjünk, maradjunk az ágyban. Ne sportoljunk, ha fáj a torkunk, nehezünkre esik nyelni, folyik az orrunk, köhögünk.

Érdemes türelmesnek lenni, hiszen ha komolyan vesszük a betegséget, és minél többet teszünk a gyógyulásért, annál hamarabb kezdhetünk el ismét sportolni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
14 órája

Nagyon jó hírt posztolt a súlyos betegséggel küzdő Zsiga Gyula

Kézilabda
2026.06.04. 21:23

Magyar éremeső a fudokan karatésok Európa-bajnokságán

Csupasport
2026.05.28. 08:47

Legyőzte a rákot 2011-ben, most újra megműtötték a volt veszprémi beállót

Kézilabda
2026.05.26. 11:54

Vitorlázás: Érdi Mária is feladta a mallorcai vitorlásversenyt

Egyéb egyéni
2026.04.03. 10:54

Rosszul lett, kórházba került James Rodríguez

Minden más foci
2026.04.03. 10:02

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
2026.03.17. 15:42

A rák nem válogat – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.02.19. 23:44
Ezek is érdekelhetik