Futással is küzdjenek a betegség ellen

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 19:35
Egy északír városban, Lisburnben kisebb futómozgalom szerveződött azért, hogy futásra ösztönözzék a rákkal küzdőket. Két asszony, Etta Roberts és Kasia Garbal élen jár a jó példával.

Olykor a futás sokkal többet jelent, mint azt gondolnánk, legalábbis a 74 éves Etta Roberts azok közé tartozik, akiknek a sport több, mint „szimpla” mozgás.

Az északír asszony elismerésre méltó módon száz úgynevezett Parkrun-versenyt fejezett be, azaz százszor tett meg öt kilométert a környezetében az amatőröknek rendezett futóviadalokon. Robertsnek egészségügyi szempontból is nagyon sokat használtak az események, hiszen a rákból próbált kigyógyulni, amikor futócipőt húzott. Mint mondta, a kezelőorvosok támogatták a törekvésében, hiszen fizikailag és mentálisan is rengeteget jelentett, hogy a kemoterápia idején is aktív maradt.

A BBC riportja nem részletezi, hogy a 74 éves nő milyen típusú rákkal küzdött, ám beszámol arról, hogy már a műtét előtt belelendült a futásba, hogy később jobban tudja végigcsinálni az operáció utáni rehabilitációt.

Ma pedig már nem egyszerűen fut a testi-lelki egészségért, hanem az 5k Your Way, azaz az Öt kilométer az utad tagjaként másokat is bátorítani próbál: még egy ilyen súlyos betegséggel küzdve is igyekezzenek aktívak maradni, fussanak szombatonként a parkban.

Etta Robertsén kívül is találunk inspiráló történeteket: Kasai Garbal tíz nappal azután csatlakozott egy futásra a társasághoz, hogy masztektómián (a mell eltávolítása) esett át.

„Amikor diagnosztizálták a betegségemet, elhatároztam, szuperfitt és -egészséges leszek, hogy képes legyek megbirkózni az előttem álló kihívásokkal, és ha műteni kell, az ne legyen túlságosan megterhelő” – így Kasia.

Bár maga is arra számított, hogy a beavatkozás után ennyi idővel még az ágyat nyomja majd, kellően jó állapotban volt a mozgáshoz. „Olyan jól éreztem magamat, hogy a rák nem akadályozott, képes vagyok futni és más dolgokat is csinálni.”

A BBC egy orvos, Gwyneth Hinds véleményét is idézte:

Maga a diagnózis és a kezelés is megrázó a betegeknek, a testmozgás nemcsak a fizikai állapoton javít, így növeli a túlélés esélyeit, hanem csökkenti a depressziót és a szorongást is.

A közelgő New York-i maratoni apropóján egy 34 éves kanadai férfiról, Jonathan Bradnamről írtunk, aki kétszer is sikeresen harcolt a betegséggel, és a futás neki is rengeteg erőt adott.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik